HALMAJ KÖZSÉG HONLAPJA VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA
Római Katolikus Egyház
Cím:
3842 Halmaj, Szentistván tér 20.sz.
Plébános: Varga Béla
Katolikus templom a 18. század végéig nem volt a faluban. Gróf Andrássy földesúr 1800-ban hozzákezdett egy neobarokk stílusú katolikus templom építéséhez, amelyet 1801. augusztus 20-án Szent István király tiszteletére szenteltek fel. Így Szent István lett a templom védőszentje és azóta a búcsú augusztus 20-ra esik. A sekrestyét 1894-ben toldotta a templomhoz Türk Mór szikszói vállalkozó, ugyanakkor a templombelsőt Tancsa Lajos egyházmegyei templomfestő festette ki Andrássy Dénes kegyúr költségén.A templom 200 éves jubileumára, 2001. augusztus 20-ra a teljes külső felújítás, 2002-ben pedig a belső felújítása megvalósult
Temetkezés.
A temető az egyház tulajdonában van. Üzemeltetője a Jóléti Közalapítvány
Cím:
3842 Halmaj, Kossuth u.26.sz.
Lelkipásztor: Barna Sándor
A volt magtárépület megvásárlásával és teljes áttervezésével a református közösség 1994-ben kezdte el a templom építését, amely 1998. október 31-én fejeződött be az ünnepélyes átadással.A templomépítéshez a Tiszáninneni Egyházkerület és Gert Naber holland pékmester jelentős pénzügyi támogatást biztosított.Mindemellett a hívek odaadó, önzetlen társadalmi munkája és a közmunka is óriási részt képviselt az építkezés megvalósításában.
Imaház,
3842 Halmaj, Dózsa György u.15.
Paróchus: Szilágyi Gábor
Halmaj görög katolikusságának története a 20. század végig nem volt független a római katolikus egyház lokális életétől. A görög katolikus közösség kápolnáját 1993-ban vásárolta meg a református egyháztól. Az épületet saját vallásos hagyományrendszerük mintájára alakították át. A kápolna udvarán a keleti egyházak ábrázolását tükröző feszület kapott helyett, melyen pléhből készült korpusz található. A latin egyháztól eltérően a görög katolikus egyház hagyományrendszerében a kereszten nyugvó Krisztus testet nem domborműves kialakítással ábrázolja, hanem a bizánci jellegű ikongrafikus megjelenítés mintájára.
© 2002-2009 Me-NET Kft. - Miskolc • Impresszum
