HALMAJ KÖZSÉG HONLAPJA VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA


Hírek

Főoldal
Hírek
Köszöntő
Címer leírás
Földrajzi jellemzők
Településtörténet
Statisztikai adatok
Gazdasági élet jellemzői
Önkormányzat
Intézmények
Petőfi Sándor Közösségi Ház
Egészségügy
Sport
Szolgáltatók
Egyházak
Látnivalók Halmajon
Vissza az alap oldalhoz


TÁJÉKOZTATÓ
2010. július 26.

ÚJABB NAGYLÉPTŰ UNIÓS FEJLESZTÉSEK INDULNAK HALMAJON
További részletek a következő helyen olvashatóak>>

TÁJÉKOZTATÓ
2010. július 12.

MEGVÁLASZTHATÓ HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK SZÁMÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA
A határozatról szóló dokumentum az alábbi helyen tekinthető meg>>


PEDAGÓGUS NAP
2010. június 30.

Pedagógus nap alkalmából köszöntötte a megjelenteket Tóth József polgármester a Petőfi Sándor Közösségi Házban 2010. június 18-án.


ÁRVÍZVÉDEKEZÉS
2010. június 8.

A rendkívüli esőzések következtében a közelmúltban három alkalommal öntötte el községünk egy részét a Vasonca patak.
14 lakóházat veszélyeztetett az elöntés, 1 lakás földszintjét pedig el is öntötte a víz. Házi kerteket és a mezőgazdasági ingatlanokat, több mint 10 hektár területen károsított az árvíz. A védekezésben közmunkások és önkéntesek, több mint 200 fővel vettek részt, akik emellett 12 ezer homokzsák, 300 tonna homok felhasználásával helyeztek el a gátakon. Valamint jelentős segítséget nyújtottak a kárellátásban az encsi Tűzoltóság és a helyi munkagépek és szállítóeszközök.
Mindez elkerülhető lenne, ha a tervezett késleltető záportározók kivitelezésére sor került volna.

Ezzel párhuzamosan a Hernád folyó árvize is súlyos veszélyeztetettséget okozott. A korábban megépült körtöltés ugyan védelmet jelent a településnek, azonban a minden eddigi rekordot megdöntő árvíz Halmajt is elöntéssel fenyegette. A védekezés során a töltés 3-4 sor homokzsákkal megemelésre került és az útcsatlakozást is le kellett zárni. A védekezéshez további 800 tonna homokot és 20 ezer zsákot, valamint 4 tekercs fóliát használtunk fel. a védekezésbe szállítóeszközök, erőgépek bevonására került sor. A helyi emberi erőforrások mellett az idevezényelt 140 rendőr és 100 fő hivatásos katona is közreműködött.

Az árvíz levonulása után óriási feladatot jelent a visszamaradt vizek átszivattyúzása és az elöntött területek fertőtlenítése. Indokolt lenne a szúnyogirtás is, azonban ez csak állami támogatással valósítható meg.


KIÁLLÍTÁS
2010. június 3.

A nemzeti összetartozás, TRIANON emléknapja alkalmából kiállítás tekinthető meg a halmaji Petőfi Sándor Közösségi Ház nagytermében.
Kiállítást készítette: Dzsupinné Gyöngyösi Zsuzsanna
Megtekinthető: 2010. június 3-tól június 30-ig.


TÁJÉKOZTATÁS
2010. május 31.

Ezúton értesítjük a kedves választópolgárokat, hogy a települési kisebbési önkormányzati képviselőválasztással kapcsolatos tájékoztatót és nyomtatványt megtekinthetik és letölthetik az alábbi helyről:
Kisebbségi választási tájékoztató>>
Kisebbségi választói jegyzékbe vétel iránti kérelem>>
A helyi választói jegyzékbe való kérelmet a Helyi Választási Irodában található urnában helyzhetik el, melynek címe: 3842 Halma, Kossuth út 1.
Helyi Választási Iroda vezetője: Szántó Lászlóné körjegyző


TÁJÉKOZTATÁS
2010. május 27.

Új menürendszeres telefonhálózat került kiépítésre Halmaj intézményeiben, így megváltoztak elérhetőségeik:

Önkormányzat (Polgármesteri hivatal, Közösségi Ház, Egészségház/Orvosi rendelő): 06-46/574-226
Körjegyzőség: 06-46/474-122
Iskola: 06-46/574-220
Egészségház, Orvosi rendelő (közvetlen): 06-46/474-123
Alapítvány: 06-46/474-743
A telefonszám tárcsázása után a menürendszer segítségével (megfelelő nyomógomb lenyomásával) lehet elérni a kívánt ügyintézőt.


TÁJÉKOZTATÁS
2010. május 18.

A Helyi Védelmi Bizottság Vezetőjeként megköszönöm mindazon halmaji polgárok áldozatos munkáját, akik az árvízi védekezési munkálatokban részt vettek. Egyúttal tájékoztatom, hogy a rendkívüli esőzések és a vízfolyások jelenlegi állása erőteljesen megnövelte az egész településen az egyébként is nagyon magas talajvíz szintet. Ennek következtében a pincékbe és az alacsony szinten lévő alagsori helyiségekbe beszivárgott a talajvíz. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kiszivattyúzás után visszaszivárog a talajvíz, ezért addig nincs értelme a víz kiemelésének, amíg a vízszint jelentősen nem csökken.
Ennek ellenére a lehetséges segítséget minden érintett részére megad az Önkormányzat, - bevonva a Tűzoltóságot is - azonban az igényt telefonon vagy személyesen be kell jelenteni. Bejelentést munkaidőben a 46/474-122-es vagy 46/574-226-os telefonszámon vagy a Körjegyzőség hivatali helyiségében lehet megtenni.
Kérem szíves türelmüket és megértésüket.


TÁJÉKOZTATÁS
2010. május 18.

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a május 17, 18, 19, 25, 26. napjára meghirdetett kötelező tüdőszűrő vizsgálat, a térségben levonuló árhullám miatt, bizonytalan időre felfüggesztésre kerül.


TÁJÉKOZTATÁS
2010. május 17.

Az Abaúj Hulladékgazdálkodási Kft. tájékoztatja a lakosságot, hogy a szemétszállítás ideje megváltozik a Pünkösdi munkaszüneti nap miatt a 2010. május 27-i csütörtöki hulladékszállítás, 2010. május 28-i pénteki napra módosul. Szíves megértésüket előre is köszönjük.


TÁJÉKOZTATÁS
2010. április. 20.

Súlyosan mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatásának kifizetése.
A körjegyző tájékoztatja azokat a súlyosan mozgáskorlátozott személyeket, akik a közlekedési támogatás megállapítására irányuló kérelmüket 2010. április 19. napjáig benyújtották (a rendeletben meghatározott mellékletekkel együtt), részükre a támogatás kifizetésére 2010. április 21-én (szerdán) 09.00 órától kerül sor.
Kifizetés helye: Körjegyzőség, - Halmaj, Kossuth út 1.
A támogatás összege személyesen, vagy akadályoztatás esetén meghatalmazott útján (írásbeli meghatalmazással) vehető át.


TÁJÉKOZTATÁS
2010. április. 14.

"Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás" keretében újabb jelzőrendszerek kihelyezése.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a "Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás" fejlesztése keretében lehetőség van további jelzőkészülékek kihelyezésére a településen. Ezért kérjük, hogy aki igénybe kívánja venni a szolgáltatást, 2010. április 30-ig jelezze a Körjegyzőségen személyesen vagy a 474-122-es telefonszámon.


HIRDETMÉNY
2010. április 6.

2010. ÉVI VÁLASZTÁS
Az első forduló napja: 2010. április 11. (vasárnap)
A második forduló napja: 2010. április 25. (vasárnap)
A szavazás 6.00 órától 19.00 óráig tart.

A választási eljárásról szóló törvény előírja, hogy szavazni csak személyesen lehet a következő érvényes igazolvány(ok) bemutatásával:
- a lakcímet tartalmazó személyazonosító igazolvány vagy
- lakcímigazolvány és személyazonosító igazolvány vagy útlevél vagy 2001. január 1-jét követően kiállított vezetői engedély

A jogszabályok maradéktalan betartása érdekében, kérünk minden választásra jogosultat, hogy a szavazásra érvényes, személyazonosításra alkalmas okmányát vigye magával! Amennyiben a választópolgár a szavazókörben nem mutatja be a fenti okmányt/okmányokat, nem adhatja le a szavazatát!

A mozgásban gátolt választópolgár kizárólag írásban kérhet mozgóurnát a szavazás napjáig a Helyi Választási Iroda (3842 Halmaj, Kossuth út 1. tel.: 46/474-122) vezetőjétől, a szavazás napján a lakóhelye szerinti szavazatszámláló bizottságtól.
Kérelem MOZGÓURNÁS SZAVAZÁSHOZ ...letölthető *.pdf



MEGHÍVÓ
2010. március 30.

Húsvégi Kersztény bál
Április 10-én 19 órától a halmaji általános iskola tornatermében. Élőzene, vacsora, tombola, jókedv.
Jegyek 2500 ft/fő áron csak elővételben kaphatók (ápr.04-ig)
a halmaji római katolikus plébánián, és Palásti Bertalannál (Törpi Centrum). Tombola felajánlásokat szívesen fogadunk és köszönünk.


KIÁLLÍTÁS
2010. március 16.

Örökségünk (ilyenek voltunk a régmúlt időben ... fiatalon ...) című kiállítás megtekinthető a halmaji Petőfi Sándor Közösségi Házban.
Kiállítást készítette: Dzsupinné Gyöngyösi Zsuzsanna
Megtekinthető: 2010. március 16.-tól - április 30.-ig


TÁJÉKOZTATÓ
2010. március 11.

Halmaj Község Önkormányzata értesíti az ebtartókat, hogy az ebek veszettség elleni kötelező védőoltását Dr. Lackó Csaba jogosult állatorovos az alábbi időpontban és helyen végzi:
2010. március 18-án (csütörtök) 09.00-11.00 óráig
2010. március 19-én (péntek) 09.00-11.00 óráig
Az oltás helye: A Jóléti Alapítvány melletti betongarázsban. /Kossuth út 1./
Pótlás: 2010. április 08-án (csütörtök) 09.00-11.00-ig
Oltásra kötelezett minden 3 hónaposnál idősebb eb, amely az évben még nem kapott védőoltást!
Amennyiben az eb más állatorvos által lett beoltva, kérem az oltási könyvet szíveskedjen az Önkormányzatnál bemutatni.
Az oltatlan ebek tartói ellen az állatorvos szabálysértési eljárást kezdeményez!
A védőoltás díja: 3.000 Ft/db
Alvóra oltás a helyszínen NEM lesz!!!


MEGHÍVÓ
2010. március 10.

Tóth József polgármester meghívja Önt és Kedves Családját a 2010. március 14-én 11.30 órakor tartandó 1848/49-es forradalom és szabadságharc megemlékezésére a helyi Római Katoliku Templomba.

Program
11.30 Ünnepi szentmise a katolikus templomban. A szentmisét Magyarországért felajánlja Varga Béla plébános.
12.15 Ünnepi megemlékezés:
- Snyír Ferenc Nagyida község polgármesterének üdvözlő szavai
- A Halmaji Őszi Napsugár Szépkorúak Egyesületének dalcsokra
- Közben Barna Sándor református lelkész ünnepi gondolatai
- Himnusz
12.40 A megemlékezés a Petőfi domborműnél folytatódik:
- Petőfi Sándor: Nemzeti dal (Lukács Sándor előadásában)
- Tóth József polgármester köszöntője
- Ünnepi beszédet mond: dr. Ódor Ferenc országgyűlési képviselő, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke
- Koszorúzás
- Szózat


Interaktív Nemzeti Emlékpark szavazás eredménye
2010. február 19.

Igen szavazatok száma: 117
Nem szavazatok száma: 11
Szavazatok összesen: 128


Kéményseprés
2010. január 26.

Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy 2010. január 25 - február 28. között a településen a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 27/1996.(X.30) BM rendelet alapján kéményseprést végzünk. Kérjük a lakosság szíves megértő közreműködését, hogy a házakba, lakásokba szakembereink munkájuk elvégzéséhez akadálytalanul bejuthassanak.Lutherm Bt.
A közszolgáltatással érintett ingatlan tulajdonosát terhelő kötelezettségek 18.§ (1) A tulajdonos köteles a közszolgáltatás ellátásához szükséges helyi előfeltételeket biztosítani. Így különösen:

a) az érintett helyiségekbe való bejutás lehetőségéről,
b) a kéménykiégetés alkalmával a helyszinen, illetve magastetős épület esetén a padlástérben legalább 10 liter vízről,
c) a koromzsák tosztításakor megfelelő gyűjtőedényről gondoskodni.

(2) A szolgáltató által feltárt szabálytalanságot a tulajdonosnak meg kell szüntetnie.

(3) Meglévő kémény felújítását, illetőleg valamely kéménynek használaton kívüli kéménnyé történő alakítását - a munka megkezdését megelőző 15 nappal - a tulajdonos írásban köteles a szolgáltatónak bejelenteni.


TÁJÉKOZTATÁS
2010. január 20.

ÁRAMDÍJ HÁTRALÉK RENDEZÉSE ÉRDEKÉBEN BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL
Tájékoztatjuk azon személyeket, akik áramdíj-hátralék rendezése érdekében a HÉRA Alapítványhoz az Önkormányzat útján támogatási kérelmet nyújtottak be, hogy a benyújtott pályázat - fedezet hiányában - elutasításra került. A HÉRA Alapítvány tájékoztatása szerint, amennyiben az ÉMÁSZ Nyrt. újabb adományt biztosít az Alapítvány részére, a pályázatot ismételten elbírálják.


Kompetencia alapú oktatás Halmajon
2010. január 19.

A tanév megkezdése előtt örömmel értesült településünk, hogy a TÁMOP 3.1.4 kompetencia alapú oktatási pályázaton majd 32 millió Ft-ot nyert az iskolánk és óvodánk. A hátrányos helyzetű művelődési hátránnyal küzdő gyermekink részére nagyszerű lehetőség a felzárkóztatásra, a szunnyadó tehetségek kibontakoztatására. A szülői, az önkormányzati oldal meghívásával széleskörű nyilvánosság jelenlétével megindult a projekt realizálása. A tanév egészét átszövő, átölelő program kiemelt tartalmi elemei a szövegértésre, szövegalkotásra, matematikai logikus gondolkodásra, angol és német nyelvre és életpályára nevelés. Mindezt pazarul segíti az iskolában meglévő, szintén pályázaton az idén elnyert negyven darab hordozható tanulói számítógép. A tanórák menetében való gyakorlati megvalósítását támogatja az intézmény birtokában lévő több százezer forint értékű digitális tananyag. Az óvoda is részese a pályázatnak, ahol az óvónők 120 órás tanfolyamok elvégzésével új, korszerű, kompetencia alapokra helyezik az óvodai nevelést. A projektben az iskola és óvoda tantestületének kétharmada, 17 fő vesz részt. A programcsomagot mind az óvodában, mind az iskolában a tanulóifjúság nagyon gyermekbarátnak tartja. Az óvoda tartalmi megújulás mellett jelentős tárgyi bővítésre, új csoportszobára, nyílászárók cseréjére és külső hőszigetelésre is pályázik Halmaj Község Önkormányzata 230 millió Ft összegben. Tájékoztatta lapunkat Tóth József polgármester.


Meghívó
2010.január 14.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából "Virul a hó" Cseh Károly (költő, műfordító) új kötetének bemutatása, verses műsorral összekötve, Ötvös Éva színművésznő előadásában. Helye: Petőfi Sándor Közösségi Ház nagyterme Halmaj, Petőfi út 14. Ideje: 2010. január 22-én 15 órakor Kiállítás:Varga Béla plébános: "Csendes csodák" című fotókiállítása Dzsupinné Gyöngyösi Zsuzsanna: "Mesélő kövek" A kiállítást megnyitja Cseh Károly költő, műfordító. Megtekinthető: 2010. jan. 22 - febr. 22-ig.Szeretettel várunk minden kedves kultúra iránt érdeklődőt! Tóthné Pekár Ágnes intézményvezető

Interaktív Nemzeti Emlékpark
2010.január 11.
Halmaj Község Önkormányzata elvi döntést hozott, hogy a Trianoni Békeszerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából 2010. június 4-ig - a határon túli testvértelepülésekkel együtt - létrehozza a Interaktív Nemzeti Emlékparkot. Ezzel kívánunk emléket állítani a nemzetünket sújtó gyászos békeszerződésnek, történelmi emlékeztetőt a Kárpát-medencei magyarság együvé tartozásának.
Műszaki leírás: A park a régi Magyarország kicsinyített mása, egy füvesített domborzatos terület. Az elcsatolt részek széttagolásával létrejön egy járható útfelület, ahol az ország, illetve az elcsatolt részek körbejárhatóak. A területet árnyat adó fák, pihenőpadok, emléktáblák stb. egészítenék ki. A park lehetőséget nyújtana a pihenésen, szórakozáson kívül történelmi évfordulóink méltóbb megünnepléséhez, tágabb hazánk nevezetességeinek bemutatásához, gyermekeink tanulásához, történelmi és földrajzi helyzetünk pontosabb megítéléséhez.Ez a weboldal és fórum azért készült, hogy megszólítsa Halmaj község felelősséggel gondolkodó polgárait és bárkit a nagyvilágban, hogy ötleteivel, tanácsaival, bírálatával járuljon hozzá az emlékmű minél tökéletesebb létrejöttéhez, illetve minél célszerűbb használatához. A javaslatokat, véleményeket 2010. február 15-ig várjuk! A három kép az emlékparkot ábrázolja különböző magasságokból, a negyedik pedig a lehetséges helyszíneket. "A helyszín": Az "A" helyszín a 3 sz. főút felőli bekötőút mellett lenne, a leendő autópálya lehajtó közelében. Pillanatnyilag ugyan a község széle, de várható abban az irányban a település bővülése, a terület beépítése. "B helyszín": A "B" helyszín a jelenlegi tejcsarnok telke, ami ugyan a falu közepét jelenti, de elég szűkös terület a park létrehozására.


Tájékoztató
2009. december 31.

2010. január 1-től határozatlan időtartammal a MorrowMedical Bt (Szigetszentmiklós, Gyári út 12. sz.) látja el a Szikszói Kistérségi Központi Orvosi Ügyeletet, az alábbiak szerint:
Hétköznapokon: 16 órától másnap reggel 07.00 óráig Hétvégén, valamint pihenő- ,ünnep és munkaszüneti napokon az előző munkanap 16.00 órától a következő munkanap 07.00 óráig folyamatosan. Az ügyeleti ellátás központja: 3800 Szikszó, Rákóczi út 65-67. sz. Telefonszáma: 46/596-224 46/596-224


Idősek Napja
2009. december 19

2009. december 11-én, 15 órakor megrendezésre került Halmajon az Idősek Napja, melyre a halmaji Őszi Napsugár Szépkorúak Egyesülete is lelkesen készült. Ünnepi köszöntőt mondott Tóth József polgármester. Az önkormányzat köszöntötte a település legidősebb női és férfi lakóját és az 50. házassági évfordulójukat ünneplőket. Ünnepi vacsorát követően nyugdíjas bálban ropták a táncot a résztvevők.
----------------------------------------------------------------------
Decemberi hírek
2009. december 11.
Megrendezésre kerül Halmajon az Idősek Napja 2009. december 11.-én (pénteken) 14.30-tól az Általános Iskola tornatermében. Az önkormányzat köszönti a település legidősebb női és férfi lakóját és az 50. házassági évfordulójukat ünneplőket. Ünnepi vacsorát követően nyugdíjas bálban ropják a táncot a résztvevők.
Részletes program:
14.30 Ünnepi köszöntőt mond Tóth József polgármester
14.45 Az iskolások és óvodások ünnepi műsora
15.45 Őszi Napsugár Nyugdíjas klub fellépése
16.30 Estebéd, vendéglátás, asztali imát mond: Varga Béla plébános
17.00 Nyugdíjas bál, zenét szolgáltat a GATE együttes

A rendezvényen szétvevők ajándékot is kapnak. Akik igényt tartanak rá, azokat az Önkormányzat mikrobusza 13.00-tól az ünnepségre elszállítja, illetve hazaszállítja.
----------------------------------------------------------------------
2009. december 19.
Élő Betlehemes szerepjátékot mutatnak be a fiatalok a halmaji Római Katolikus Plébánia udvarán 16 órától. Karácsonyi finomságokkal kínálja a résztvevőket az Őszi Napsugár Nyugdíjas Klub.

----------------------------------------------------------------------
2009. december 22.
Délelőtt 10 órától a helyi általános iskola alsó tagozatos hallgatói és a szakkörös gyermekek közösen felöltöztetik a falu karácsonyfáját a Petőfi Sándor Közösségi Ház előtt.
----------------------------------------------------------------------

Lakásdekorációk papírvirágokból
2009.november 27.

Lakásdekorációk papírvirágokból a halmaji Petőfi Sándor Közösségi Házban.
Kiállítást készítette: Dzsupinné Gyöngyösi Zsuzsanna
Megtekinthető: 2009. november 27.-től - december 18.-ig

----------------------------------------------------------------------
HÉRA Alapítvány - villamosenergia-számlához
2009. október 6.

A HÉRA Alapítvány pályázatot hirdet a szociálisan rászorulók részére villamosenergia-számlához nyújtandó támogatás megállapítása céljából. Pályázatot nyújthat be az a személy, akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az 57.000.-Ft-ot. A kérelmeket a Körjegyzőségre kell benyújtani, melyhez mellékelni kell az utolsó havi villanyszámlát, fizetési emlékeztetőt, védendő fogyasztói státuszra vonatkozó igazolást, valamint a családban jövedelemmel rendelkező személyek jövedelemigazolását. A pályázathoz szükséges nyomtatvány letölthető, vagy a Körjegyzőségen beszerezhető. A pályázat benyújtásának határideje: 2009. október 30.
A pályázatok elbírálása az igények ismeretében történik. A pályázat benyújtása nem jelenti a támogatás alanyi jogon történő biztosítását, ezért a szolgáltatásból történő kikapcsolás, valamint a tartozás felhalmozásának elkerülése érdekében a pályázóknak továbbra is rendszeresen ki kell egyenlítenie a villanyszámlát.

----------------------------------------------------------------------

BURSA HUNGARICA pályázat
2009. október 2.

Halmaj község Önkormányzata 2010. évre is meghirdeti a "Bursa Hungarica" ösztöndíjpályázatot a főiskolai és egyetemi, valamint a leendő főiskolai vagy egyetemi hallgatók körében. Az ösztöndíjra azok a községben állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik nappali tagozatos, felsőfokú képzésben vesznek részt. Továbbá 2009/2010. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló, hátrányos szociális helyzetű középiskolás, felsőoktatási intézménybe felvételt még nem nyert, érettségizett fiatalok pályázhatnak, akik a 2010/2011. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézményben nappali tagozatos képzésben kívánnak részt venni.
A részletes pályázati kiírás, valamint a szükséges nyomtatványok a halmaji Körjegyzőség hivatalában, munkanapokon vehetők át, vagy a www.bursa.hu internetes oldalról is letölthetők.

A pályázat benyújtásának határideje: 2009. október 30.
-----------------------------------------------------------------------------------------

Székelykapu avatás
2009. október 2.

2009. október 2.-án, 13.00-tól az M1-es csatornán látható a halmaji Katolikus Templom Székelykapu avatásáról készült műsor.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
ÉRTESÍTÉS
2009. Szeptember 29.

A B.-A.-Z. Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Élelmiszerlánc- biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága tájékoztatja a lakosságot, hogy Halmaj és Kiskinizs községek közigazgatási területén - a rókák veszettség elleni immunizálása miatt - 2009. október 3. és 2009. október 17. közötti időszakra legeltetési tilalmat és ebzárlatot rendel el.

Ebzárlat:
- a kutyákat és macskákat tartási helyükön lehetőleg elzárva, illetve a kutyákat megkötve kell tartani,
- a lakott terület határain kívülre indokolt esetben kutyákat csak pórázon lehet kivinni,
- kutyát és macskákat más település területére kiszállítani csak úgy szabad, hogy azok útközben ne szökjenek meg,
- a veszettség elleni kötelező és előzetesen meghirdetett pótoltás helyére a kutyák pórázon vezethetők,
- a vadászebek rendeltetésszerű használatuk idejére mentesülnek a fenti korlátozás alól,
- a településen belül talált kóbor ebeket, macskákat be kell fogni és az ilyen állatokkal a veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló 164/2008. (XII.20.)FVM rendelet 8.§ (5) bekezdése szerint kell eljárni.

Legeltetési tilalom:
- a szarvasmarhák, bivalyok, juhok, kecskék, lovak, szamarak, öszvérek és sertések legeltetését lakott településen belül az erre kijelölt helyen, illetve hely hiányában a lakott település határától számított 500-1000 méteren belül kell megszervezni,
- bármely állatfajba tartozó állatok vándorolva történő legeltetése tilos,
- az állandóan legelőn tartott húshasznú szarvasmarha állományok legeltetését- az állomány nagyságától függően 10-20 hektáros területre kell korlátozni.

Kérjük a fent leírtak pontos betartását!

------------------------------------------------------------------------

TÁJÉKOZTATÓ
2009. SZEPTEMBER 3.

TÁJÉKOZTATÓ ISKOLAKEZDÉSI TÁMOGATÁSSAL KAPCSOLATBAN
Halmaj község Képviselő-testülete a 2009/2010-es tanév kezdetére, iskolakezdési támogatást biztosít. Részletes feltételek, valamint a kérelemhez szükséges nyomtatvány:
Részletes tájékoztató»
Jegyzőkönyvi kivonat
»
Kérelem iskolakezdési támogatás megállapításához»
Jövedelmi adatok
»

--------------------------------------------------------------------------------

MEGHÍVÓ
2009. augusztus 17.

A Római Katolikus Egyházközség és Halmaj Község Önkormányzata mély tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a 2009. augusztus 20-án 11.30 órakor kezdődő SZÉKELYKAPU avatásra és búcsúi szentmisére a helyi RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMBA. A búcsúi szentmisét bemutatja: Szarvas Péter a miskolci Szent Anna Templom plébánosa. A székelykaput megáldja és megszenteli Msgr. Csíki Dénes kanonok Nyárádköszvényes. Ünnepi köszöntőt mond dr. Ódor Ferenc országgyűlési képviselő, a B-A-Z. Megyei Közgyűlés Elnöke.

Varga Béla plébános Tóth József polgármester

--------------------------------------------------------------------------------

HIRDETMÉNY
2009. augusztus 17.

Az Abaúj Hulladékgazdálkodási Kft. tájékoztatja a lakosságot, hogy a szemétszállítás ideje megváltozik az augusztus 20-i munkaszüneti nap miatt.A szemétszállítás ideje: 2009. augusztus 21. /péntek/.Szíves megértésüket előre is köszönjük.

--------------------------------------------------------------------------------

TÁJÉKOZTATÓ
2009. augusztus 10.

TÁJÉKOZTATÓ A KRÍZISHELYZETBE KERÜLT SZEMÉLYEK TÁMOGATÁSÁRÓL»

Kérelem a krízishelyzetbe került személyek támogatásának megállapításához»

Szociális és Munkaügyi Minisztérium tájékoztatója a krízishelyzetbe került személyek támogatásáról»

--------------------------------------------------------------------------------
KÖZLEMÉNY
2009. július 14.

Halmaj község Önkormányzata értesíti a hozzátartozókat, hogy a halmaji temetőben Ravatalozó bővítése miatt áthelyezésre kerül a 2. parcella 1. számú sírhelyében elhantoltak.

A sírkő felirata:
Kormos László 1917-1944
Kormos Mária 1914-1916
Kormos Béla 1878-1953

Részletes felvilágosítás a 46/574-226 telefonon kérhető munkaidőben.

--------------------------------------------------------------------------------
TÁJÉKOZTATÓ
2009. június 29.

Tájékoztatom a lakosságot, hogy 2009. július 1-én (szerdán) a köztisztviselőknek munkaszünti nap van, ezért a hivatal ezen a napon nem lesz nyitva. Megértésüket köszönöm.

Szántó Lászlóné sk. körjegyző
--------------------------------------------------------------------------------

VI. HALMAJI FALUNAPOK
2009. június 23.

Halmaj Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és Kedves Családját a 2009. június 26-28.-án tartandó VI. HALMAJI NAPOK rendezvényeire
PROGRAM
2009. június 26. (péntek)
18.00 Református Templomban: Varga Miklós énekes előadói estje
2009. június 27. (szombat)
09.00 Sporttelep
Nagypályás öregfiúk labdarúgó villámtorna
Nagyida (Szlovákia)
Gecse (Szlovákia)
Halmaj csapatainak részvételével
11.00 Petőfi Sándor Közösségi Házban:
Mazúr József fafaragásainak,
Varga Béla plébános bélyeggyűjteményének és a helyi lakosok szőtteseinek kiállítását megnyitja Snyír Ferenc, Nagyida polgármestere
11.15 Ünnepélyes megnyitó a főtéren felállított szabadtéri színpadon.
Köszöntőt mond Tóth József, Halmaj polgármestere.
A Halmaji Napokat megnyitja Dr. Ódor Ferenc országgyűlési képviselő, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke.
11.20 A helyi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Óvoda, valamint a Rugóláb Rocky tánccsoport kulturális és szórakoztató műsora.
13.00 Ebéd
14.00 A helyi nyugdíjas klub énekkarának és tánccsoportjának műsora
14.30 Jampi lufi hajtogató bohóc szórakoztató műsora
15.00 A Romaszív Helyi Hagyományőrzők fellépése
15.30 Rezes Harmonika Duó műsora
16.00 TRIÁL Show kerékpáros ügyességi bemutató
17.00 Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes gálaműsora, kísér a miskolci Tényleg zenekar
18.30 Zenél a GATE együttes, egészen éjfélig
19.00 Helyi amatőr tehetségek műsora: Dégi Csilla, Palásti Anita, Pletenyik Dóra és Svak Polett
20.00 Elvis és Marilyn show
21.00 Sztárvendég: DELHUSA GJON
22.00 Tűzijáték
Utcabál éjfélig
2009. június 28. (vasárnap)
10.00 Ünnepi szentmise a Római Katolikus Templomban
Záróének: nyugdíjas klub

A HALMAJI NAPOK SZOMBATI KÍSÉRŐ RENDEZVÉNYEI A FŐTÉREN:
Ökörsütés
Helyszínen látvány pálinkafőzés és kóstolás

EU és LEADER információs sátor
Ugrálóvár és Quad motorozás

--------------------------------------------------------------------------------
Európai Parlamenti választás
2009. június 4.

Az Európai Parlament tagjainak 2009. június 7-ére kitűzött választásával kapcsolatban a következőkről tájékoztatom a választópolgárokat: A szavazás napján a lakóhelyétől távol lévő választópolgár kérelmére Magyarországon igazolással adhatja le szavazatát. Igazolást személyesen vagy meghatalmazott útján,
június 5-én 16 óráig lehet kérni a Körjegyzőségen.

Akinek állandó lakóhelye nem a településen van, de igazolás alapján itt kíván szavazni, szavazatát az 1. számú szavazókörben - Petőfi Sándor Közösségi Ház, Petőfi út 14. - adhatja le.

Mozgásában gátolt személy a szavazáshoz mozgóurnát vehet igénybe. Mozgóurnát kizárólag írásban - saját kezű aláírással ellátva - lehet igényelni. A kérelmeket a szavazás napjáig a Körjegyzőségen, a szavazás napján a Szavazatszámláló Bizottságnál lehet leadni.

Szavazni csak érvényes, személyazonosításra alkalmas okmányok bemutatásával lehet.

Kérelem MOZGÓURNÁS SZAVAZÁSHOZ ...Letölthető *.pdf

Szántó Lászlóné HVI vezető

--------------------------------------------------------------------------------
HIRDETMÉNY
2009. május 20.
Az Abaúj Hulladékgazdálkodási Kft. tájékoztatja a lakosságot, hogy a szemétszállítás ideje megváltozik a pünkösdi munkaszüneti nap miatt.
A szemétszállítás ideje: 2009. június 5. /péntek/.Szíves megértésüket előre is köszönjük
--------------------------------------------------------------------------------

TÁJÉKOZTATÁS
2009. május 7.

A
Körjegyző tájékoztatja azokat a súlyosan mozgáskorlátozott személyeket, akik a közlekedési támogatás megállapítására irányuló kérelmüket 2009. április 30. napjáig benyújtották (a rendeletben meghatározott mellékletekkel együtt), részükre a támogatás kifizetésére 2009. május 11-én (hétfőn) 10.00 órától kerül sor.
Kifizetés helye: Körjegyzőség - Halmaj Kossuth út 1.

A támogatás összege személyesen, vagy akadályoztatás esetén meghatalmazott útján (írásbeli meghatalmazással) vehető át.

--------------------------------------------------------------------------------
Legeltetési tilalom, ebzárlat
2009. április 3

ÉRTESÍTÉS
A
B.-A.-Z. Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Élelmiszerlánc- biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága tájékoztatja a lakosságot, hogy Halmaj község közigazgatási területén
- a rókák veszettség elleni immunizálása miatt-
2009. április 4.- április 19. közötti időszakra
legeltetési tilalmat és ebzárlatot rendel el.

Ebzárlat:

- a kutyákat és macskákat tartási helyükön lehetőleg elzárva, illetve a kutyákat megkötve kell tartani,
- a lakott terület határain kívülre indokolt esetben kutyákat csak pórázon lehet kivinni,
- kutyát és macskát más település területére kiszállítani csak úgy szabad, hogy azok útközben ne szökjenek meg,
- a veszettség elleni kötelező és előzetesen meghirdetett pótoltás helyére a kutyák pórázon vezethetők,
- a vadászebek rendeltetésszerű használatuk idejére mentesülnek a fenti korlátozás alól,
- a településen belül talált kóbor ebeket, macskákat be kell fogni és az ilyen állatokkal a veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló 1964/2008.(XII.20.)FVM rendelet 12. § 5.) bekezdése szerint kell eljárni.
Legeltetési tilalom:
- a szarvasmarhák, bivalyok, juhok, kecskék, lovak, szamarak, öszvérek és sertések legeltetését a lakott településen belül az erre kijelölt helyen, ilyen hely hiányában a lakott település határától számított 1000 méteren belül kell megszervezni,
- bármely állatfajba tartozó állatok vándorolva történő legeltetése tilos,
- az állandóan legelőn tartott húshasznú szarvasmarha állományok legeltetését- az állomány nagyságától függően 10-20 hektáros terü

letre kell korlátozni.

Kérem a fent leírtak pontos betartását.

--------------------------------------------------------------------------------
MEGHÍVÓ Március 15.-ei ünnepségre
2009. március 11.

Halmaj Község Képviselő-Testülete meghívja Önt és családját Március 15-e és a Petőfi Sándor Közösségi Ház névadója alkalmából tartandó ünnepségünkre.
A rendezvény időpontja: 2009. március 13. (péntek ) 17.45

Program
17.45 Gyülekező a helyi Általános Iskola udvarán
18.00 Fáklyás felvonulás a Petőfi Sándor Közösségi Házhoz
18.15 Ünnepi műsor:
Himnusz
- Köszönti a megjelenteket Tóth József polgármester
- Nemzeti dal Lukács Sándor a Nyugdíjas klub tagja előadásában
- Ünnepi köszöntőt mond Snyír Ferenc Nagyida polgármestere
- Egy gondolat bánt engemet ... Szebenyiné Szemán Erzsébet szavalata
- Ha én rózsa volnék ... Őszi Napsugár Kórusa
- Ünnepi gondolatok után a Közösségi Ház névadó tábláját leleplezi
dr. Ódor Ferenc országgyűlési képviselő B.A.Z. Megyei Önkormányzat elnöke és Tóthné Pekár Ágnes a Közösségi Ház vezetője
- Névadó táblát megszenteli Varga Béla plébános
- Honfoglalás c. dalt előadja Őszi Napsugár kórusa
- Nagyidai Hagyományőrző Együttes műsora
- A Petőfi domborműnél koszorút helyeznek el az Önkormányzatok és Civil Szervezetek.
Szózat

--------------------------------------------------------------------------------

Megújult a település weboldala
2009. március 1.


Halmaj megújult weboldala, új arculattal, könnyen áttekinthető menürendszer felépítéssel, korszerű technikai elemekkel, friss, aktuális tartalommal, gazdag képanyaggal tájékoztatja a weboldal olvasóit, a település iránt érdeklődőket
--------------------------------------------------------------------------------
Római katolikus bál
2009. február 22.

2009. február 21-én Római katolikus bál került megrendezésre a Gárdonyi Géza Általános Iskola tornatermében
--------------------------------------------------------------------------------
Egészségház felújítása, akadálymentesítése
2009. február


Befejezéséhez közeledik az Egészségház felújítása és komplex akadálymentesítése (ÉMOP.2007.4.2.2.)




Vissza az oldal tetejére

© 2002-2009 Me-NET Kft. - Miskolc • Impresszum