Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda HONLAPJA VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA
Mire is jó a Diákönkormányzat?Az oktatási rendszer megreformálásának egyik formája a fiatalok bevonása az őket érintő döntésekbe. Másik formája, hogy erősítsék bennük az önszerveződésre, a közéletiségre való igényt. Ennek egyik nagyszerű formája az Iskolai Diákönkormányzat. Egyre nagyobb szerepet kap az oktatási rendszerben a diákparlament is.A diákok véleménye alapján a Diákönkormányzatnak nem csak a diákok problémáinak megoldásán, érdekvédelmén kell fáradoznia, hanem elvárt igény a programok, rendezvények szervezése, a szociálisan rászorulók támogatása, a sportolási lehetőségek fejlesztése is. Több diák szívesen látná, ha a diákönkormányzat a tanár- diák viszony alakításába és az iskolai nyilvánosság megteremtésébe és fejlesztésébe is aktívan bekapcsolódna.A Diáktitkár választási program kapcsán a diákok alapos ismereteket kapnak a választási rendszerekről, a demokrácia intézményéről és lehetőségük van azt kipróbálni. Az iskola diákságának bevonása a közélet vérkeringésébe, annak elősegítése, hogy a demokrácia "játékszabályait" fiatal korban elsajátíthassák. A diákok érdekvédelmének, jogorvoslati lehetőségének megteremtése az önkormányzatnál, hiszen szándékunk szerint a diákpolgármester a települési önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatába foglalt jogosítványokat szerez hozzászólás, véleményezés, javaslattétel joga.
Diákönkormányzat feladatai, szolgáltatásai:a diákok érdek- és jogvédelme, véleményezés, javaslattétel a település önkormányzata felé a diákokat érintő valamennyi ügyben kapcsolattartás a diákok és a Szülői munkaközösség és a Tantestület között iskolai diákönkormányzatok összefogása diákvezetők képzése programszervezés az iskolai nyilvánosság megteremtése A Közoktatási törvény szerint a diákönkormányzat feladata a tanulók, azok közösségeinek érdekképviselete. Ezen rendelkezés alapján a diákönkormányzatok kötelező feladata az érdekképviseleti tevékenység folytatása. Emellett a törvény lehetőséget ad arra, hogy minden olyan kérdéssel foglalkozzanak, ami a tanulókat érinti. Tehát a diákönkormányzat döntésétől függ, hogy az érdekképviseleti tevékenységen kívül milyen feladatokat vállal fel. A gyakorlat azt mutatja, hogy a diákönkormányzatok tevékenységének jelentős részét inkább a szabadon választott, a tanulók szabadidejének eltöltésével, programszervezéssel kapcsolatos tevékenység tölti ki. Pedig a későbbiekben majd látni fogják, hogy a törvény az érdekképviseleti feladathoz jelentős jogokat rendel.
Ma már a diákönkormányzat léte szinte minden iskolában természetes, ami jó hír. A törvény egyébként diákönkormányzat létrehozását nem teszi kötelezővé, a tanulókra bízza ennek eldöntését. De szigorúan a tanulók döntése ez, nincs senki másnak beleszólása. Sőt abban az esetben, ha a tanulók eldöntik a diákönkormányzat megalakítását, az iskola vezetőségének több kötelezettsége is keletkezik.Ezek között az első az igazgató azon kötelessége, hogy együttműködjön a diákönkormányzattal. Ez azt jelenti, hogy ha megalakul a diákönkormányzat, akkor ezzel az iskola vezetőségének feladatai keletkeznek, méghozzá az, hogy a kezdeményezéseikkel, kérdéseikkel foglalkozniuk kell. Ez egy általános szabály, amely pontosításának a helye az iskolai szervezeti és működési szabályzat SZMSZ. Itt kell szabályozni a diákönkormányzat, szervei, illetve diákképviselői, valamint az iskola vezetői közötti kapcsolattartás formáját és rendjét.
Szervezeti felépítés: Az iskolánk minden tanulója tagja a Dök-nek. Az osztályok minden tanévben megválasztják képviselőiket 2 fő, akik a Dök gyűléseken képviselik őket, és maguk közül titkos szavazással választanak titkárt. A megbízott összekötő tanár segíti a diákok munkáját; szervezésben, különböző diákjogi kérdésekben.
2008/09
tanév diáktitkára: Szabó Diána 8. osztály.
Összekötő tanárok: Juhász Judit felső tagozat, Juhász Istvánné alsó tagozat.
Munkaterv:
Október: Őszi túra - Évnyitogató discó
November: Játszóház, Színházlátogatás
December: Mikulásbál, Mikulás-futás, Luca - napi vásár, Cirkusz Budapesten,
Indul a Mikulás-busz!, Karácsonyi ajándékozás
Január: Irány a szabadba! (hócsata, szánkózás),
Február: Itt a farsang (jelmez, tátika), télbúcsúztató Kiszebáb égetés
Március: színházlátogatás, tavaszcsalogató játéktanulás
Április: Nyuszi-futás, játszóház, papírgyűjtés
Május: Föld-napja vetélkedő, Tavaszi túra, gyereknap rendezése
Kapcsolódó jogszabályi helyek
Ktv. 55. paragrafus 2. A nevelési-oktatási intézmény vezetőjének feladatkörébe tartozik különösen e) az iskolaszékkel, a munkavállalói érdekképviseleti szervekkel és a diákönkormányzatokkal, illetve szülői szervezetekkel (közösségekkel) való együttműködés; Ktv. 63.paragrafus (1) A tanulók, a tanulóközösségek és a diákkörök a tanulók érdekeinek képviseletére diákönkormányzatot hozhatnak létre. A diákönkormányzat tevékenysége a tanulókat érintő valamennyi kérdésre kiterjed. A diákönkormányzat munkáját a tanulók által felkért nagykorú személy segíti, aki - a diákönkormányzat megbízása alapján - eljárhat a diákönkormányzat képviseletében is. (6) A diákönkormányzat feladatainak ellátásához térítésmentesen használhatja az iskola, kollégium helyiségeit, berendezéseit, ha ezzel nem korlátozza az iskola, kollégium működését.
Ktv. 83. paragrafus (9) A közoktatásban intézkedésre jogosult személy vagy szervezet a diákönkormányzat, a nevelőtestület, az iskolaszék, szülői szervezet (közösség) javaslatára, harminc napon belül, a helyi önkormányzat képviselő-testülete (közgyűlése) legkésőbb a harmincadik napot követő első ülésen érdemi választ köteles adni.Ktv. 121. paragrafus (1) E törvény alkalmazásában 8. érdemi válasz: amelyből megállapítható a megkérdezett, illetve az intézkedésre jogosult személy, szervezet véleménye, döntése, valamint annak indoka; Ktv. 102. paragrafus (8) A fenntartó - a nevelési-oktatási intézmény költségvetésében - gondoskodik az iskolaszék, a szülői szervezet (közösség), továbbá az iskolai, kollégiumi diákönkormányzat működési feltételeiről. Vhr. 4. paragrafus (1) A nevelési-oktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatában kell meghatározni d) a diákönkormányzati szerv, a diákképviselők, valamint az iskolai vezetők közötti kapcsolattartás formáját és rendjét, a diákönkormányzat működéséhez szükséges feltételeket (helyiségek, berendezések használata, költségvetési támogatás biztosítása), Rövidítések: Ktv. - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény Vhr. - A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. évi MKM rendelet.
© 2002-2009 Me-NET Kft. - Miskolc • Impresszum
