Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda HONLAPJA VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA


Nevelési program

Főoldal
Köszöntő
Intézmény adatai
Iskolánk története
Névadónk
Nyelvoktatás
Számítástechnikai oktatás
Művészeti oktatás
Diákönkormányzat
Iskolai alapítvány
Iskolai sport


Óvoda
Óvodai bemutatkozó
Nevelési program
Dolgozók
Vissza az alap oldalhoz


Helyi nevelési programunk címe: ÉLETMELEGET NEM AZ ÁBRÁNDOK ADNAK HANEM A CSELEKVÉSI TEHETSÉG. Széchenyi István.ALAPELVÜNK: Szeretetteljes, biztonságérzetet adó, érzelmekben gazdag óvodai élet megteremtése, ahol a gyermekközpontúság úgy jelenik meg, hogy tartást, önállóságot, boldogságot ad a gyereknek. A tevékenységek megszervezésének kerete: a napirend. A gyerekekre nagy hatással van a feszültségtől mentes együttlét, az oldott hangulat, az óvónő érzelemgazdagsága, az óvoda életének átgondoltsága.A csoportonkénti szervezésnél figyelembe vettük a gyermekek alapvető szükségleteire, gondozásukra, ápolásukra fordítható időszükségletet. Érvényesüljön, már a tervezésben is a folyamatosság, rugalmasság. A gyerekek mozgás lehetőségeire, edzésére külön időkeretet kell biztosítani, és ez vonatkozik a délutáni pihenésre is, mert ez élettani szükséglet. Leghosszabb időt biztosítunk a játékra. Napirendünket úgy kívántuk összeállítani, hogy naponta 5-6 órát fordítsunk a semmivel nem helyettesíthető játékra.

Tevékenységi formák a néphagyomány-ápolás jegyében. Vers, mese, dramatikus játék, mondókák, énekes játékok, csúfolók, közmondások, stb. Rajz, mintázás, kézimunka: Tárgykészítés, fonás, szövés, sodrások, természetes anyagok felhasználása, agyagozás, nemezelés, mézeskalács sütés.A környezet tevékeny megszerettetése: Találós kérdések, időjóslások, jeles napok.Mozgás, mozgásos játékok: Sport és ügyességi játékok, néptánc.

Jeles napok az óvodában:Szüret: közvetlen élmények, szüretelés, préselés, mulatság. Advent: Borbála, Mikulás, Luca nap. Karácsony várás, hangulati előkészítés, adventi koszorú készítés, gyertyák. Karácsony: Ünnepi készülődés, a csoportszoba díszítése, fenyőfa díszítés, vendégek hívása, várása. Farsang: A farsanghoz kapcsolódó népszokások, időjóslások. Húsvét: Az ünnephez kapcsolható hagyományápolás, tavaszvárás, időjóslások. Május elseje: Májusfa a hozzá kapcsolható népszokások. Pünkösd: Az ünnephez kapcsolódó hagyományápolás, pünkösdi királyné választás, pünkösdölő.Minden jeles napot egy hosszabb előkészület vezet be. Minden csoportban az óvónők, a gyerekek kíváncsiságát kielégítve biztosítanak változatos előkészületi tevékenységeket. A tevékenységek "csúcsa" maga a jeles nap, melyen csoportonként vagy együttesen vagy, a szülők, vendégek bevonásával ünnepelünk. A hagyományápolása közben történő együttjátszás, közös tevékenység, munkálkodás, örömtelivé, izgalmassá teszi a várakozás időszakát. Maga az ünnep is vidám hangulatú, felszabadult, kellemes együttlété válik ezáltal.


Programunk tevékenységformái:A játék: A játék a kisgyermekkor legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége, s így az óvodai nevelés leghatékonyabb eszköze.

Feladatok:A játékhoz szükséges feltételek biztosítása. A környezetből szerzett gyermeki benyomások feldolgozásának biztosítása a szabad játékban és a játékba integrált tanulás során. A gyermek beszédkészségének a fejlesztése a játékban. Az óvónő játéksegítő módszerei. A játék tartalmának, minőségének alakítása, a gyermek egyéni sajátosságaihoz alkalmazkodva az óvodás gyermek legfejlesztőbb tevékenysége. A belülről indított játéktevékenység célja a kisgyerek szabad képzettársításának elősegítése. A játék egy bizonyos tükör, amely sajátosan adja vissza a gyerek érzelmi és gondolatvilága fényén áttört-, a felnőtt világból való benyomásokat, élményeket. Feladatunk, hogy a játék minél sokrétűbb tájékozódó tevékenységgé váljon.A játékhoz szükséges feltételek biztosítása: Arra törekszünk, hogy a nap nagy része játékkal teljen el, és ehhez teremtsük meg a nyugodt, tartalmas játék feltételeit. A csoportszoba a játék szabadon alakítható színtere, tetszés szerint átrendezhető. A gyermek szabadon dönthet abban, hogy kivel, milyen játékot választ és milyen témát dolgoz fel. Az eszközök bármire felhasználhatók, a szabadság határai mindaddig terjednek, amíg a másik gyermek érdekei nem sérülnek. A játékos légkört segíti a sok új ötlet, a kellő időben nyújtott segítség, a megerősítés. A kreatív légkör segíti a gyerekek ötleteinek szabad áramlását, a másik gyermek meghallgatását, az alkotó együttműködés kialakulását. A szabad játék során a gyerekek feszélyezettség nélkül, önállóan, vagy társaikkal tudnak játszani. Az óvodapedagógus által kezdeményezett játékokba szívesen kapcsolódnak be a gyermekek. Ezek a játékok nevelési célzatú, tanulási tartalmat hordozó játéktevékenységek, melyekben a gyerekek önkéntes alapon vesznek részt.


Szabályaink a játékhoz: A kialakított mesesarok a bábozás, a dramatizálás helye is. Itt vannak s "szerepvállalás" kellékei is. A rajzolásnak, festésnek, szövésnek, ragasztásnak, textil, csuhé, stb. tevékenységeknek állandó helyet jelöltünk ki. A játszóhely, a játékeszköz azoké, akik azt először birtokba vették. A játszó csoporthoz kérésre csatlakozni lehet, de az elutasítást is el kell tudni fogadni. A játékeszközök szabadon levehetők a polcról, egymásnak átadhatók, a tevékenység befejezte után a helyükre kell, hogy kerüljenek. A gyermekek játéktere megnövekedik az udvaron. Itt van lehetőség a nagymozgásos tevékenységek végzésére. Ösztönöznünk kell a gyermekeinket, hogy minél többet mozogjanak, és segítsük az udvari szerepjáték kibontakozását.

Tervezett tevékenységek közül: Kötelező: mozgás, mozgásos játékok, mozgásos percek, énekes játékok és a séta alkalmával tervezett környezet megismerése és megszerettetésére nevelés. Közvetve kötelező: vers-mese, dramatikus játék Kötetlen: rajz, mintázás, kézimunka, ének-zene, a környezet megismerése és megszerettetésére nevelés.

A szervezett tevékenységek tanulás formái. Frontális Mozgás, mozgásos játékok, vers-mese, dramatikus játék, zenés mozgásos percek, énekes játékok Mikrocsoportos Ének-zene, rajz, mintázás, kézimunka, a környezet tevékeny megismerése és megszerettetése, kocogás, futás. Egyéni Egyéni fejlesztések, személyes percek, részképességek fejlesztése, felzárkóztatás.A tanulási módszerek megválasztásában a gyerekek életkori sajátosságai, testi-lelki állapota, érdeklődése, kíváncsisága a meghatározó.Módszereinkben törekszünk a változatosságra, a játékosság biztosítására. A játékosságot egészítse ki a tapasztalatszerzés, a gyűjtögetés, elemzés, rendszerezés. Az élmények elmondása, a szülők bevonása a gyűjtögetésbe, a tanulási folyamatba -mind ez segíti az együttnevelést. Az önálló feladatmegoldások, a megbízások adása, az ellenőrzés, önértékelés - mind hasznos módszerek. Feladataink: Módszertani kultúránk kiművelése, fejlesztés! A gyermekek az önfeledt tevékenységükhöz sok buzdítást, dicséretet, pozitív megerősítést kapjanak. A gyerekek konkrét tevékenységét, cselekedetét emeljük ki, alkalmazzuk a differenciált, árnyalt értékelést. Jutalmazásuk legyen a simogatás, a mosoly, a testközelség, a mimika, a szóbeli közlés, stb. A tanulási szokások kialakításában a kezdettől legyünk következetesek, hogy a folyamatban a kívánatos magatartás alakuljon és fejlődjön ki.Minden program annyit ér, amennyit megvalósítunk belőle!


DERŰS GYERMEKKOR A PATAK PARTJÁN - NÉPTÁNCOKTATÁS ÉS HAGYOMÁNYŐRZÉS AZ ÓVODÁBAN
"A népet csak egészében lehet megismerni.
A nép dalát is csak az érti meg igazán,
Aki ismeri szokásait, ruházatát, ételét,
Építkezését, egész életét..."-Kodály Zoltán
Az óvodai néptáncoktatás célja, hogy a magyar néptánc és a nép kultúra iránti érdeklődést elmélyítse a gyerekekben. A táncokon keresztül ismerjék meg hagyományainkat, a magyar nép táncait, a táncok lépésanyagát, jellegzetességeit, stílusát.
A teljes dokumentum megtekinthető>>


Vissza az oldal tetejére

© 2002-2009 Me-NET Kft. - Miskolc • Impresszum