Bemutatkozó
 

"Élet meleget nem az ábrándok adnak, hanem a cselekvési tehetség"
/Széchenyi István/

Óvodánk, a halmaji Önkormányzat óvodája. Négy gyermekcsoportban foglalkozunk, közel 100 kisgyermekkel.

Felvevő körzetünk: Halmaj és Kiskinizs község.
Fenntartónk: Halmaj, Kiskinizs Községek Önkormányzata
Munkáltatónk és gazdálkodónk: Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda

Óvodánk szakmailag önálló intézmény, mely 1971 óta működik a községben. Induláskor egy gyermekcsoporttal kezdtük meg a pedagógiai munkát, egy kastélyból átalakított épületben, korszerű berendezési tárgyakkal, jól felszerelt óvodaként vártuk a gyermekeket.
Az elmúlt évtizedben a szükségleteknek megfelelően bővítettük: 1983-ban, 1988-ban és 1995-ben, így lett négy csoportos óvoda.

Tárgyi feltételeink javítása, fejlesztése, folyamatos feladatunk, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a csoportbővítések, az óvoda udvarának fejlesztése, baleset-mentesebbé tétele, felújítása.
Köszönjük mindazok munkáját, akik lehetővé tették számunkra a színvonalasabb pedagógiai munka végzéséhez szükséges feltételeket. Terveink között szerepel az óvodánk feltételrendszerének folyamatos fejlesztése.

Óvodánkban 9 óvodapedagógus foglalkozik a gyerekekkel, 4 dajka segíti a pedagógiai munkát.

Óvodánk fogadja a községünkben, Kiskinizsen, valamint a környék élő óvodás gyerekeket, amennyiben a férőhely ezt megengedi. A családi hátterük változatos képet mutat. Valamennyien valljuk, hogy példánkkal, tudatformálásunkkal folyamatosan kell fejlesztenünk a szülők nevelési szokásait az együttnevelésünk eredményesebbé tétele érdekében.

Alapelvünk: "Szeretetteljes, biztonságérzetet adó, érzelmekben gazdag óvodai élet megteremtése, ahol a gyermekközpontúság úgy jelenik meg, hogy tartást, önállóságot, boldogságot ad a gyereknek." /Óv. nev. a műv. eszk./

Munkánkat az indulás óta az óvodás korú gyermekek legmagasabb szintű nevelése, a nevelői tevékenység szüntelen fejlesztése jellemzi.

Óvodánkban nagyon erős szerepe van a személyiségfejlesztésnek, kiemelten fejlesztjük a gyermekek mozgását, nagy szerepet szánunk az anyanyelvi nevelésnek, és a néphagyomány ápolásának. A pedagógiai munka folyamatában évek óta foglalkozunk az alábbi kérdésekkel - mit, mennyit, mikor és hogyan? A kérdésekre a választ minden esetben az óvodáskorú gyermek életkori sajátosságainak ismeretében és azok szem előtt tartásával fogalmazzuk meg.
Nevelési tevékenységünkben helyt adtunk a néphagyományőrzésnek, ezt tíz éve folytatjuk az óvodában.

Könyvtárunkat folyamatosan fejlesztjük, a kiemelt feladatainkhoz, valamint a néphagyományőrzéshez kapcsolódva. Az óvónői tudatosságot igyekszünk felelősséggel párosítani.

Az óvoda kisugárzó ereje hat a gyerekeken keresztül a szülőkre (akik közül többen óvodásaink voltak), fenntartónkra és a község lakosságára is. A szülők igénylik az óvodánk nevelő, személyiségfejlesztő munkáját, figyelemmel kísérik a gyerekeik fejlődését, tudják, hogy az óvodában szeretet és derűs légkör veszi körül őket. Nevelőmunkánk folyamatában azon túl, hogy igyekszünk a gyerekek teljes személyiségfejlesztését megvalósítani, törekszünk arra, hogy érzelmi biztonságban, szeretetteljes légkörben nevelkedjenek.
Nevelőmunkánkra jellemző a sokszínűség, módszereink változatossága. Minden nevelési évben kiemelt feladatokat jelölünk, melynek végrehajtását folyamatosan elemezzük, értékeljük (pl.: mozgáskoordináció, kommunikáció, differenciált fejlesztés stb.).

A községben élő roma gyerekek óvodai nevelését a családok igénylik, jól érzik itt magukat, szeretnek óvodába járni. A kisebbségi önkormányzat és az óvoda kapcsolata jó, megfelelő.

A nehezen nevelhető, magatartási, beilleszkedési, vagy egyéb problémákkal, fogyatékossággal küszködő gyerekek egyéni fejlesztése az óvoda dolgozóira hárul. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a gyerekek elfogadják a másságot, a rászoruló gyerekek testi-lelki szükségleteit ki tudjuk elégíteni. Utazó logopédus segíti a beszédhibák javítását.

Az óvoda, mint intézmény jelentős szerephez jutott a község életében. Úgy érezzük, hogy szülők, a községben élő és dolgozó emberek, pozitívan értékelik működését. A falu programjaiban mindig aktív szereplők vagyunk (a dolgozók és a gyermekek is).

Az óvoda kapcsolata az önkormányzattal évek óta jó, kölcsönös odafigyelésen alapul, az iskolával sokoldalú, színes, közös programokat szervezünk, egymást látogatjuk. Rendezvényeinken részt vesznek a fenntartók és az iskola képviselői is. Ünnepélyeinket az iskolás gyerekek szereplése teszi még tartalmasabbá, színesebbé.

Szakmai és az intézményi társulásban működő munkaközösség mindent megtesz azért, hogy az óvodapedagógia, a pszichológia új törekvéseit megismerve, a legjobb kutatási eredményeket alkalmazva, még tudatosabban neveljük a ránk bízott gyerekeket, hogy a fejlődő személyiségüket eredményesebben tudjuk kibontakoztatni.

Dolgozók:

Óvodavezető: Zsírosné Becse Gizella
Óvodapedagógusok:

1 . Árvai Ágnes
2. Bajuszné Atanaszov Mónika
3. Képesné Fábián Ildikó
4. Kozma Istvánné
5. Leskó Barnabásné
6. Pletenyikné Tóth Judit
7. Sántháné Veres Orsolya
8. Zsírosné Molnár Ildikó

Dajkák:

1. Fekete Józsefné
2. Hajdú Lászlóné
3. Majdanics Zoltánné
4. Tóth Ferencné



Polgármesteri Köszöntő

Tóth József

polgármester



© 2001 - 2010 Minden jog fenntartva! Webdesign: Me-NET Kft. Miskolc
A Weboldal üzemeltetője: 2010. február 1-től Halmaj Községi Önkormányzat
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.