Köszöntő
 


Tisztelt Látogatónk!


Köszöntöm Önt Halmaj megújult weboldalán.

Halmaj község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól 20 km távolságra ,a Szlovák határhoz vezető 3-as főközlekedési út mellett fekszik.
A több mint 750 éves falunk lakói szorgalmas, tenni akaró, az új és a fejlődés iránt nyitott, vállalkozásbarát, vendégszerető emberek.
Az Önkormányzat vezetésének átgondolt, célirányos gazdaságpolitikájának eredményeként a településünk dinamikusan fejlődik, népessége növekszik. A teljes mértékben közművesített településünkön egyre fejlettebb intézmény-és szolgáltatási hálózat biztosítja a lakók komfortérzetét, kényelmét.

Büszkék vagyunk a helyi vállalkozásokkal és lakókkal közösen megvalósított eredményeinkre, melyek településünk jó hírét keltik a világ bármely területén:
  • Így a település valamennyi családja által elérhető kábel TV hálózaton keresztül működő internetes hálózatrendszerre, IP telefonra.
  • Az általános iskolánk magas színvonalú oktatási rendszerén belül:
    • A számítástechnikai oktató rendszerünkre, mely az iskolások számítástechnikai ismeretének megszerzését, illetve a lakók körében a számítástechnikai kultúra elterjedését biztosítja. Ehhez nagy mértékben hozzájárult az Európai Uniótól elnyert kb. 35 millió forintos informatikai fejlesztés, melynek kapcsán komplett, vadonatúj rendszer épült ki, jóval túlszárnyalva az azt, megelőzőt.
    • A kiemelt idegennyelv-oktatás színvonalára, mely a végzett diákjaink Európában, és a világban való eligazodását segíti.
    • Az aktív diáksportra.
    • Az alapfokú művészeti oktatásra.
  • A településünk megjelenését emelő intézmények, műemlék és egyéb épület felújításainkra, úthálózat fejlesztéseinkre, a helyi lakosság és az idelátogatókkal való tudatos foglalkozásainkra, az emberekkel való törődéseinkre.

Weboldalunk megújításával is arra törekedtünk, hogy az oldal könnyen áttekinthető menürendszer felépítéssel, összehangolt, felhasználóbarát korszerű technikai elemekkel, a településhez illeszkedő design kialakítással, friss, aktuális tartalommal szolgálja az információszolgáltatást, a figyelemfelkeltést és a megismertetést.

Lapozgasson hát kedvére oldalainkon, és őszintén remélem, hogy a látottak alapján rövidesen személyesen is üdvözölhetjük településünkön, ahol kellemes környezetben letelepedhet családjával, vagy előnyös gazdasági kapcsolatokra találhat.

Viszontlátásra Halmajon.



Tóth József polgármester



Polgármesteri Köszöntő

Tóth József

polgármester

Interaktív Nemzeti Emlékpark»

 

© 2001 - 2010 Minden jog fenntartva! Webdesign: Me-NET Kft. Miskolc
A Weboldal üzemeltetője: 2010. február 1-től Halmaj Községi Önkormányzat
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.