Látnivalók Halmajon
 
Nemzeti Trianoni Emlékpark
56-os Emlékmű
Millecentennáriumi Emlékmű
A község főterén található a honfoglalás 1100 éves évfordulójának emlékére állított emlékmű, amely 1996. augusztus 19-én lett felavatva. Ezzel egyidőben került elfogadásra a község címere is. (A címer Slyízs István munkája).
Millenniumi Székelykapu
A Magyar Millennium tiszteletére, a szétszabdalt magyarság egységének jelképeként 2000. október 21-én Halmaj, Nagyida és Nyárádköszvényes testvér települések közösen Székelykaput állítottak a Református Templom előtt. A székelykaput az erdélyi Nyárádköszvényes testvértelepülésen készítette Lőrincz Antal fafaragó.
A székelykapu felavatásával egyidőben vette át községünk a Millenniumi zászlót

Petőfi Dombormű
A Közösségi Ház falán található. Az 1848-as szabadságharc és forradalom 150. évfordulójának tiszteletére készült.

Szent István Szobor
A Millennium záróünnepségének keretében 2001. augusztus 20-án a Római Katolikus Templom kertjében felavattuk a templom védőszentjének, Szent István királynak a szobrát. Az alkotást Bunkóczki Attila tokaji kőfaragó készítette



Polgármesteri Köszöntő

Tóth József

polgármester

Interaktív Nemzeti Emlékpark»
Oktatási infrastruktúra és tartalmi fejlesztés

© 2001 - 2010 Minden jog fenntartva! Webdesign: Me-NET Kft. Miskolc
A Weboldal üzemeltetője: 2010. február 1-től Halmaj Községi Önkormányzat
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.