Testvértelepülések
 
Nagyidaiak
Nagyidai Kiskinizs, Halmaj, polgármesterei
Nyárádköszvényesiek

Testvérközségi kapcsolatok

1996-ban Gödöllőn került megrendezésre a magyar polgármesterek világtalálkozója, melyen jelen voltak a határon túli magyar anyanyelvű községek polgármesterei is. Halmaj első embere, Tóth József polgármester a rendezvényen olyan kollégájával szerette volna felvenni a kapcsolatot, aki határon túli, de ahhoz közeli, magyar többségű települést képvisel. A barátian hivatalos viszony a szlovákiai Nagyidával és az erdélyi Nyárádköszvényessel jött létre. A testvérközségi kapcsolat az előbbivel 1998-ban, az utóbbival egy évvel később 1999-ben jött létre. Az azóta eltelt rövid idő ellenére egyre jelentősebb szerepet kapnak Halmaj életében a "testvérek" és viszont.

Szép és igazán kézzelfogható eredménye a kapcsolatnak a református templom előtt felállított díszes, faragott székely kapu, amely az erdélyiek segítségével valósult meg.

Évente legalább háromszor kulturális rendezvényeken (idősek napja, búcsú, évfordulók stb.) látják vendégül a testvérközségekből érkező vendégeket, akik időnként a halmajiakat várják maguk közé.

Bizonyára még ennél is nagyobb élményt jelent a gyerekeknek, hogy sikerült megszervezni és rendszeressé tenni a diákok nyári csereüdültetését a testvérközségek között. Alkalmanként egy 30-40 fős csoport utazik el a nevelőkkel együtt, míg máskor ugyanekkora csoportot látnak vendégül itthon.

Az önkormányzati, hivatali szinten kezdődött kapcsolat tehát rövid idő alatt egyházi,majd iskolaközi kapcsolattá vált, szép példáját adva az emberi összefogásnak.



Polgármesteri Köszöntő

Tóth József

polgármester

Interaktív Nemzeti Emlékpark»
Oktatási infrastruktúra és tartalmi fejlesztés

© 2001 - 2010 Minden jog fenntartva! Webdesign: Me-NET Kft. Miskolc
A Weboldal üzemeltetője: 2010. február 1-től Halmaj Községi Önkormányzat
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.