|
|
Település
elnevezésének eredete
A település neve egy 1234-ben
kelt, de később átírt oklevélben szerepel
először. Az 1332-es tizedjegyzékben
Homefalu néven szerepel,
mint plébániás község. Hosszú időn át az
Abák birtoka volt. Neve
már 1352-ben megegyezett a maival.
Halmaj
történelme
Halmaj
falu nevét leírva "Holmoy"
alakban egy 1234-ben kelt
oklevélben látjuk. Ez az oklevél felsorolja
azokat a helyeket, melyeket II. Endre Király
adományozott hívének, az Aba
nemzetségbeli Demeter mesternek.
A birtokba iktatáson, mint királyi küldött
részt vett bizonyos halmaji Both
fia János.
Garai Miklós nádor 1406-ban
kelt átíró oklevelében találkozunk ismét
Halmaj nevével. 1292-ben
az egri káptalan, mint köteles hely előtt
megjelent Halmaji Both
fia, Jakab fia László
és Halmaji Baylud fia Lőrinc,
valamint Halmaji Bagyiszló
fia Bálint. Az említettek
kinyilvánították, hogy halmaji
birtokaik felét átengedik Bálintnak.
Az adatokból világossá vált számunkra, hogy
Halmaj község egy magát
településről Halmajinak
nevező család birtoka volt.
Valójában a község neve "a halom"
főnév kicsinyítő képzős származéka. (halom
alja)Az 1332/34.
évi pápai tizedösszevonásból kiderül, hogy
Halmaj templomos hely.
A későközépkorból alig akad Halmajra
vonatkozó adat.
A XV. Század utolsó harmadában
a Bor és Bolcsárdi családokat
emlegetik halmaji birtokosokként.
1813-ban árvíz döntötte
romba a községet.
A település legősibb magját a templom köré
félkörívben épült házak képezik. A mai Kossuth
utcában mesteremberek telepedtek le, innen
adódik a "mestersor" elnevezés.
A mai Széchenyi utca régi
nevén Proletár, cselédlakások
sorából állt.
A II. világháború megpróbáltatásai
Halmaj község lakosságát
sem kerülték el, főleg a háború befejező
időszaka, 1944. ősze kívánt
súlyos áldozatokat. A harcok a civil lakosság
körében sok áldozatot kívántak, több portán
házakat rongált meg és állatokat ütött agyon
a becsapódó akna, 52 épület
sérült meg.
Az utolsó német csapatok 1944. december
13-án hagyták el Halmajt.
A II. világháború befejezése
az 1050 lakosú község életében gyökeres
fordulatot hozott. A nagybirtokrendszert
felszámoló 1945-ös földreform törvény 820
földdel nem rendelkező embert talált Halmajon.
1950-ben megalakultak a
községi tanácsok, 1966-ban
megkezdődött a közigazgatás körzetesítése.
A háborús megrázkódtatás kábulatából magához
térő lakosság a földosztás első öröme után
az egyéni kis parcellákon nehezen tudott
megélni. (jószág-, eszközhiány) A munkaképes
lakosság csaknem 50%-a Miskolcon
és a környék nagyobb településein kapott
csak munkát.
A megnövekedett tanácsi feladatok ellátása
érdekében 1970-ben a Kossuth út 1. szám
alatt új tanácsházát alakítottak ki.
1973. április 15-én a körzetből
kivált és közös tanácsot alakított Hernádkércs,
Nagykinizs és Szentistvánbaksa,
ugyanekkor Halmaj község
körzetéhez csatolták Csobád, Léh,
Kázsmárk és Rásonysápberencs községeket.
Így Halmaj közös községi
tanácsának 5180 lakosról
– köztük 1610 halmajiról-
kellett gondoskodni.
1966-ban három tantermes
új iskola épült, mely 1970-ben
újabb két tanteremmel bővült. Sor került
az óvoda kialakítására is, mely 70
gyermek foglalkoztatását biztosította.
2008-ban már négy csoportra bővülve
dolgozik az óvoda.
1971-ben orvosi rendelő
és két egészségügyi szolgálati lakás épült.
1979-ben az ifjúság testedzési,
sportolási lehetőségét biztosító futballpálya
és sportöltöző megépítésére került sor.
A község központi fekvése, jó közlekedési
lehetősége, község fejlődése a felvidékről,
a Hernád völgyéből sok
fiatalt vonzott a községben való letelepedésre.
Az 1970-es évektől, 1989-ig
négy új utcasor alakult ki, több
mint száz lakóházzal. Azóta is több új utca
alakult ki, sok szép modern lakóházzal.
Az árvízveszély megelőzése érdekében a községet
körgát védi, mely 1982-től 1984-ig
épült.
1996-ban befejeződött a
vezetékes gázhálózat kiépítése,
illetve a Rákóczi úton
500 m kerékpárút épült.
2008-ban már Szikszóig
vezet egy 2 méter széles
kerékpárút.
Az 1990-es választások
után, a tanácsrendszer megszűnésével létrejöttek
a települési „Önkormányzatok”.
Ekkor hozott létre közös Körjegyzőséget
három község: Halmaj, Kiskinizs,
Csobád. Jeleneleg (2009)
Kiskinizs és Halmaj alkot
egy körjegyzőséget.
1. Halmaj
a Hernád menti tájban
Az Alföld északi beöblösödésében,
a Hernáddal párhuzamosan
folyó, abból kiszakadó majd visszatérő Bársonyos
csatorna mentén húzódó síkságon települt
Halmaj község.A szeszélyesen
kanyargó délnyugatnak tartó Hernád
folyó völgye Halmaj magasságában
egyre jobban kiszélesedik nyugat felé. A
völgy északi, csapadékosabb és hűvösebb
jellegét itt már az alföldies, szárazabb,
napsütésesebb és egyben csapadékban szegényebb
éghajlati zóna váltja fel.
A Hernád és a Bársonyos
közti vidék Halmaj térségében
a XVIII. század utolsó
harmadában még erdőfoltokkal tarkított.
A múltszázad második felére azonban az erdők
helyét már szántók, legelők, rétek foglalták
el.
Bár Halmaj határa jelenleg
nem terjed a Hernádig, mégis alapvetően
ez a folyó határozta meg a település jellegének
alakulását.
A múlt századi szabályozásokig a Hernád
meglehetősen szeszélyesen kanyargott, medrét
gyakran változatva. A bal part magas oldalát
szaggatta a jobb partot, pedig áradásai
pusztították. Az alacsonyabb fekvésű jobb
parti síkságon holtágak sokasága bizonyítja
a Hernád mederváltozásait.
Halmaj határa egyébként
a múltszázadban még a Hernádig
terjedt, sőt azon át is nyúlt, míg manapság
nem ér el a folyóig, amelyen viszont átnyúlik
Nagykinizs és Szentistvánbaksa
határa. A múltszázadban még Halmajnál
híd is volt a Hernádon:
jelenleg Hernádkércs és Kiskinizs
között épített hídon zajlik a közúti
járműforgalom.
A Hernádból ágazik ki a
Bársonyos-csatorna, amely
a Hernáddal párhuzamosan
halad, s abba Bőcs mellett
folyik vissza. Jelenleg szabályozott, kiegyenesített
mederben folyik a Bársonyos,
amely a Hernádhoz hasonlóan
szeszélyesen kanyargott. Valaha vízimalmok
sorát hajtotta. A régi malmok közül megmaradt
egy Halmajon is.
A folyók - Hernád és a
Bársonyos - elsősorban
a halászat szempontjából jelentettek hasznot.
Árvizek után a holtágakban, fokokban visszamaradt
vízben különösen sok volt a hal. A halállomány
azonban a múlt századi iparosítás miatt
rohamosan csökkenni kezdett, és pusztán
halászatból megélni a Hernád
mentén már a századfordulón sem igen lehetett.
A megye középső részén elhelyezkedő település
közúton és vasúton is jól megközelíthető.
2. Az ember
megtelepedésétől a magyar honfoglalásig
Halmajon és környékén mindezidáig
nem került sor sem régészeti ásatásra, sem
terepbejárásra. Ezek hiányában a magyar
honfoglalás illetve államalapítás előtti
évezredek települési képéről jószerivel
alig-alig tudhatunk valamit, hiszen csak
a véletlenszerűen előkerült, szórványos
régészeti leletekre vagyunk utalva. Ráadásul
a sors szeszélye folytán ezek is több múzeumban
(Miskolci Hermann Ottó Múzeum,
Nyíregyházi Jósa András Múzeum, Tiszafüredi
Kiss Pál Múzeum) találhatóak.
A legkorábbi ismert régészeti lelet, amely
biztosan Halmajhoz köthető,
a Széchenyi utcában, pinceásásnál
került elő 1960-ban: egy
avar sir, csontvázas temetkezéssel. A csontokon
kívül találtak még a sírban egy bronz csatot
és egy agyagedényt is. Mindebből azonban
téves lenne azt a következtetést levonni,
hogy az i.sz. VI.- VII. század
avarjai voltak a halmaji határ
első emberi lakói.
Annyi bizonyosnak látszik, hogy az őskőkor
és az átmeneti kőkor éghajlata még nem tette
lehetővé, hogy olyan földrajzi adottságokkal
rendelkező tájon, mint amelyen Halmaj
feküdt, megtelepedjen az ember.
Akkor még a bükki barlangok
és védett völgyek jelentettek csak biztos
menedéket a gyűjtögető, vadászó életmódot
folytató elődeink számára. Az új kőkorban
már az ember élelemtermelő gazdálkodásra
tért át, később a fémeszközök használata
révén még fejlettebb gazdasági szintre jutott.
A vaskor lakói, az ezen a tájékon is feltehetően
az i.e. I. században megtelepedett
kelták nyomait a Halmajhoz
közeli Szikszó határában
találták meg. A keltákat felváltó szarmatákra
utaló leleteket eddig a Sajó- Hernád
összefolyásától északra nem találtak s egyelőre
hiányoznak a szarmatákat támadó germánokra
utaló régészeti nyomok is a térségből. A
hun, majd az avar uralom időszaka után az
itt esetlegesen megtelepedett szlávság tárgyi
hagyatékáról egyelőre nincsenek ismereteink.
A honfoglaló magyarság a X.
század végén megszállta a Hernád
völgyét, így megtelepedhettek a
mai Halmaj határában is.
Rendszeres és tervszerű régészeti kutatás
hiányában nem csodálkozhatunk azon, hogy
eddig nem akadtak Halmajon
honfoglaló őseinkre utaló tárgyi anyagra.
A szomszédos Aszalón viszont
találtak honfoglaláskori leletet.
3. A középkori
falu
1234-ben kelt az az oklevél
II. Endre király adománya
az Aba nemzetségbeli Demeter
mester számára, amelyben először látjuk
leírva Halmaj falu nevét:
"Holmoy" alakban.
Bihar és Abaúj vármegyében
kapott birtokokat az említett Demeter
mester számos érdeme elismeréséül a birtokba
iktatáson, mint hivatalos királyi kiküldött.Valójában
a falu neve a "halom"
főnév kicsinyítő képzős származéka.
Halomra utaló, azzal kapcsolatos helynév
jó néhány más is akad az országban. Sőt
még Halmaj nevű község
is van, - Heves megyében;
mai neve egy községösszevonás következtében
Halmajugra. Ásotthalom, Bodroghalom,
Hegyeshalom, Szeghalom, Szihalom
neve is halomra utal.
Az, hogy Halmaj nevét 750
esztendővel ezelőtt írták le először
még nem jelenti azt, hogy a község valóban
pontosan ekkor keletkezett. A Hernád
és a Bársonyos menti települési
lánc már a X.században
kialakulhatott, s ennek egyik tagja lehetett
a mai Halmaj község őse
is. Az 1234-es első említést
tartalmazó oklevél IV. Béla király
1242. november 26-án kelt
átíró oklevélben maradt fönn. Arról is tudomásunk
van, hogy az okmányt bemutatták 1300-ban
István alországbíró előtt is.Az
első említést követő több mint fél évszázadon
keresztül semmi újabb adat nem maradt fel
Halmajról. 1292-ben az
egri káptalan, mint hiteles
hely előtt megjelent Halmaji Both
fia Jakab fia László és Halmaji
Baylud fia Lőrinc egyfelől, másfelől
Halmaji Bogyiszló fia Bálint.
Előbb említettek kinyilvánították, hogy
átengedik halmaji birtokaik
felét Bálintnak. Halmajt (Halmay)
terra illetve possesio megjelöléssel illették,
s mint Hernád menti települést
(prope - fluvium Hernad)
emlegették Ez az oklevél Garai Miklós
nádor 1406-ban kelt átíró
oklevelében maradt fönn.Mindezekből az adatokból
világossá vált, hogy Halmaj
község egy magát a településről Halmajinak
nevező család birtoka. Az 1332/34.
évi pápai tizedösszeírásból kiderül, hogy
Halmaj templomos hely,
papja évi 16 garast fizetett
jövedelméből a pápának. Mekkorának számít
ez az összeg? Viszonyításul megjegyezzük,
hogy a szomszédos Csobád
átlagosan 12, Nagykinizs 8,
Kázsmárk pedig mindössze
10 garast fizetett. A környékbeli
Aszaló és Szikszó
más nagyságrendbe tartozott. Előbbi 32,
utóbbi két templom után 40 garast
fizetett évi átlagban. Ha hozzátesszük mindehhez
ugyanekkor Miskolc 18 garassal
szerepel. Akkor kiviláglik, hogy Halmaj
az akkori időkben viszonylag népes és gazdag
település lehettet. Mint a Kassáról dél-
délnyugat felé vezető országos fontosságú
út közelében fekvő település kedvező adottságúnak
számított.
A későközépkorból is alig akad Halmajra
vonatkozó adat. Az 1427.
évi adójegyzék szerint 11 adózó
portát írtak össze benne.
A XV. század utolsó harmadában
a Bor és Bolcsárdi családokat
említik halmaji birtokosokként.
A Halmajról származó családoknak,
mint például a Trochan
vagy a Bor családnak voltak
a környező falvakban is földjeik. Halmaj
szomszédságában Abaúj leghatalmasabb
birtokosainak a Perényieknek
uradalmai húzódtak.
A XV. század közepén évtizedeken
keresztül zűrzavaros időszakot élt át Abaúj
vármegye. Az 1440-es évek
elején Jagelló Ulászló
ellenében megválasztott csecsemő V.
László király zsoldosvezére, a
cseh Jon Giskra zsoldos
csapataival együtt elfoglalta az északkeleti
vármegyék jelentős részét s arra törekedett,
hogy hatalmát dél felé a Tisza vidékéig
kiterjessze. Ulászló, majd
Hunyadi János kormányzó,
később Mátyás király seregeivel
vívott harcokban milyen szerepet játszott
Halmaj és környéke, nem
tudjuk, mert erre vonatkozólag semmiféle
írásos följegyzés nem maradt ránk. A fontos
kassai út mentén fekvő Halmaj aligha
kerülhette azonban el a hadak járását. Annyi
bizonyos, hogy Giskra zsoldosainak sem Halmajon,
sem a környékén nem volt táborhelye, erődítménye.
Nem kis megrázkódtatást jelentett a környék
számára az 1514. évi parasztháború.
1514. április 9-én hirdették
ki a török elleni keresztes hadjáratra felszólító
pápai bullát s hivatalosan a ferences szerzetesek
kaptak megbízatást arra, hogy a fegyvert
fogó, keresztes zászlók alá gyűlő embereket
megszervezzék.
Április. 25 körül már Kassa
környékén és Abaúj más
részein is jelentős keresztes hadak gyűltek
a táborokba. Ezek egyik legfőbb szervezőjének
Kecskés Tamás aszalói plébános
számított. Mivel Aszaló
délről közvetlenül szomszédos Halmajjal,
ezért valószínű, hogy halmaji
jobbágyok is sereglettek a keresztesek közé,
akik toborzását a szikszói
plébános is támogatta.Május 15-én
váratlanul érte az a királyi parancs a kereszteseket,
amelynek legfontosabb intézkedése a következő
volt "… e hadjáratot más alkalmasabb
időpontig felfüggesztjük, és a jelen irat
erejével elhalasztjuk…" Május
24.-én újabb okirattal kötelezte
hazatérésre II. Ulászló király
az összegyűlt seregeket. Külön levelet küldött
Bakócz Tamás esztergomi
érsek a szikszói plébánosnak,
aki felhatalmazás nélkül hirdette a keresztes
hadjáratot, szervezett gyűléseket s az általa
feltüzelt emberek - a levél szerint - "a
legkülönbözőbb gaztetteket és szörnyűségeket
követték el”. Bakócz személyes
kihallgatásra maga elé rendelte a plébánost
s kötelezte, hogy az összegyűlt népet oszlassa
fel s figyelmeztesse az embereket, hogy
aki nem engedelmeskedik arra a keresztény
ember a középkorban érhető legszörnyűbb
büntetés vár, - a kiátkozás.
A hadjárat leállításáról és a seregek feloszlatásáról
terjedő hírek nem kis zavar okoztak a keresztesek
között s bizonyára voltak, akik engedelmeskedtek
is a királyi - érseki parancsoknak. Ezek
ellensúlyozására Abaújban a
megyaszói Mészáros Lőrinc
és az aszalói Kecskés Tamás
kiáltványt terjesztettek a nép között, amely
szerint a szent hadjárat folytatódik, s
aki ezt meg akarná akadályozni, azt érje
a nép büntetése.
A királyi - érseki parancsok és a keresztesek
kiáltványai is eljutottak Kassára. A fallal
körülvett, jól megerődített királyi város
polgársága rendkívül óvatos volt az egyre
forróbbá váló légkörben. Igyekeztek sokfelé
tudakozódni a dolgok állása felől, a keresztesektől
pedig elhatárolták magukat, nem engedték
őket a falaik közé. A szikszói plébános
május 30-án, Kassán
bemutatta a feletteseinek az érsek dorgáló
levelét jelezve ezzel, hogy hajlandó engedelmességet
fogadni a lavinát azonban ez már nem állíthatta
meg, az abaúji keresztes tábor nem oszlott
föl.
Közben a nemesség is fegyverkezett. A borsodiak
Bebek János vezérlete alatt gyűltek
össze majd, júniusban - királyi megbízatásra
- Perényi István a legnagyobb
hatalmú abaúji birtokos
látott az ellentámadás megszervezéséhez.
A hevesi felkelőkkel Bebekék
Debrő mellett csaptak össze Abaújban
nem tudunk ütközetről. Valamikor június
végén kényegében rend és nyugalom volt a
megyében, eloszlott a nemesi tábor is. Székely
(Dózsa) Györgynek az a levele,
amely a nemesek elleni hadjárathoz való
csatlakozásra szólította fel a mezőváros
lakóit már későn érkezett szikszóra.Az alföldi
mezővárosok polgársága és a szegény sorsú
nemesek által vezetett, jelentős falusi
jobbágytömegeket megmozgató parasztháború
elbukott. Halmajon és környékén sem jelentősebb
pusztításról, sem későbbi nemesi megtorlásról
nincsenek adataink.
4. "Két
pogány közt…"
A mohácsi csata után török
veszély még közel két évtizedik nem fenyegette
Halmajt és környékét, Szapolyai
János és Habsburg Ferdinánd
ellenkirályok háborúskodását azonban Abaúj
és a környező megyék erősen megsínylették
és nemigen lehetett kivétel Halmaj
sem.
A törökök a tájon először
1544 augusztusában jelentek
meg. Rabló csapataik Miskolcig
jutottak. A Hernád völgye
ekkor még megmenekedett. 1522-ben
az újabb hadjáratot Eger hősies
védelme akasztotta meg. A Halmajhoz
közeli Szikszón tanácskozott
az ostrom előtt az északkeleti vármegyék
nemessége s az erőkhöz mérten tisztes segítséget
küldtek a fenyegetett vár védelmére.
1554-ben, Fülek
várának török kézre jutása után
az egri magyar őrség nem
volt képes megakadályozni a török hódoltatást,
rablást Borsodban és Abaúj
déli vidékein. Másfelől Diósgyőr,
Ónod, Szendrő rosszul fizetett
végvári vitézei sarcolták a lakosságot.
A falvak népe szinte teljesen védtelen volt
ezekkel az erőkkel szemben. Sokan elvándoroltak,
biztonságosabb tájékra, a nagyobb mezővárosokba
- Aszalóra, Szikszóra, Göncre
- húzódtak vagy egyenesen föl Kassára.
A helyben maradottak bujkáltak az arra vonuló
csapatok meg az adószedők elől s éltek,
ahogy tudtak.
A füleki, szolnoki, hatvani törökök
ellen Eger, Ónod, Diósgyőr
és Szendrő őrsége védte elsősorban
a Hernád völgyet. A települések
lakossága, ha török csapat
közeledtéről hírt kapott vagy a környék
erdeiben, nádasaiban keresett menedéket,
vagy a település legerősebb épületébe, a
templomba húzódva próbált védekezni. Olyan
jelentős mezőváros, mint Szikszó,
erős, fallal körülvett temploma jó menedékhelynek
bizonyult két ízben is: 1577-ben
és 1588-ban addig védekeztek
a vásárra összegyűlt emberek, míg az egri,
kassai, szendrői és más környező
várak őrsége meg nem érkezett a véres csatában
meg nem szalasztotta a törököket. Ezt megelőzően,
1573-ban is próbálkozott
a török Szikszóval szintén
eredménytelenül. 1596-ban
elesett Eger vára s a magyar
végvári vitézek képtelenek voltak az ellenség
nyomasztó túlerejével szemben Abaújt,
Borsodot, Gömört, sőt Zemplén déli részét
megmenteni a török hódoltatástól.
Más Hernád- völgyi falvakhoz
hasonlóan a halmajiak is
arra kényszerültek, hogy adót fizessenek
a török számára.
A XVI. - XVII. század fordulóján
zajló 15 éves háborúban
sokat szenvedett a Hernád völgye
is, elsősorban az itt elvonuló zsoldos csapatoknak
köszönhetően. A rosszul, vagy egyáltalán
nem fizetett, kellően nem fegyelmezett katonák
ott raboltak s ott erőszakoskodtak, ahol
csak lehetett. A vármegye tehetetlen volt,
panaszai Bécsben süket
fülekre találtak. A királyi kincstár gyakran
üres volt, katona viszont kellett s a fizetetlen
zsoldosok a nép nyakán élősködtek. A lakosság
egyet tehetett: tűrt és várt a pattanásig
feszült helyzetben robbant ki Bocskai
István Habsburg
ellenes - felkelése. Két héttel az álmosdi
csata után már Kassa tornyain is Bocskai
zászlait lengette a szél. A Hernád
völgy egy időre megszabadult ezzel
a vonuló, fosztogató, itt szállásoló zsoldos
hadaktól helyettük viszont megjelentek a
hajdúk, akiknek jelentős részét Szabolcs
vármegyében letelepítette Bocskai.
Halála után azonban kiváltságaikat vonakodott
elismerni mind a nemesség, mind a Habsburg
királyi udvar. A Tisza
vidékéről Miskolcon
át a Hernád völgyében vonultak
északnak a hajdú seregek
tízezresnél nagyobb tömegben. 1607.
december 31-én Ináncson előbb fegyverszünetet
kötöttek velük, majd 1608. február
6.-án megegyeztek Báthori
Gáborral - a későbbi erdélyi fejedelemmel
- s többségük az Alföld
keleti peremére költözött, ahol Báthori
letelepítette őket.
1607-ből van olyan adatunk,
hogy a Halmajhoz közeli
Szikszón is megtelepedtek
hajdúk, de sem Szikszón,
sem a környező Hernád jobb
parti települések nem váltak a későbbiekben
kiváltságolt hajdúvárossá.
A Rákóczi birtokokat védő
hajdútelepek láncolata
a túlparton húzódott Megyaszótól
a Sajó - Hernád
összefolyásáig.A XVII.
század első évtizedeiben a Hernád
völgy mindkét oldalán részben elnéptelenedtek
a falvak s a hajdútelepítések
a lakosság pótlását is célozták.Az 1620-as
évektől egymást érik a falvak panaszai Abaúj
vármegyéhez a török rablások, fosztogatások,
erőszakos cselekmények miatt. Tudjuk, hogy
Halmajról is állatokat
hajtottak el, elrabolták a mezőn dolgozó
jobbágyokat és csak súlyos váltságdíj ellenében
voltak hajlandók őket szabadon engedni.
1635-ben például 7 embert
hurcoltak fogságba. 1640-ben
teljesen puszta, lakatlan helységként tartották
nyilván Halmajt. Részben
a töröknek hódolás, részben a nemesi birtokosok
követelései miatt egyre inkább megnehezedett
a halmaji jobbágyság élete.
Az 1620-as évekből több
adat is fennmaradt halmaji jobbágyok más
földesúrhoz való szökéséről. 1623-ban
Horváth Mihály és felesége követelték
vissza bizonyos szökött jobbágyikat, név
szerint Végh Miklóst s
bizonyos Mátyás deákot.
Három esztendővel később Mosdósi
Imre - szintén halmaji
birtokos - kérte Borsod
vármegye segítségét szökött halmaji
jobbágyai Diczházi Péter
és Csorba Tamás kézrekerítéséhez.
Utóbbi ügy még 1629-ben
is napirenden volt. Egy akkori megyei iratból
kiderül, hogy Diczházi
a Forgách - család bírtokára,
Aszaló mezőváros Bécs
nevű utcájába költözött. 1656-ban
Szuhay Mátyás követelte vissza
a Borsod megyei Nyárádra
szökött halmaji jobbágyát,
bizonyos Molnár Istvánt.A
Szuhay - család egyébként
jelentős szerepet játszott Abaúj
életében a XVII.század
második felében. Szuhay
Mátyás részese volt a Habsburg
ellenes Zrínyi - Nádasdy
féle összeesküvésnek és sok más nemessel
együtt az ő javait is elkobozták. 1671/1672-ből,
majd 1686-ból maradt fenn
kincstári összeírás az elkobzott javakról.
Ezekből kiderül, hogy Szuhay Mátyásnak
zsindelyes kúriája volt Halmajon,
három kőre járó malma a Bársonyos
folyón, szőleje, kertje, halastava, makktermő
erdeje. Az összeírás részletesen felsorolja
többek között a lóállományt feltüntetve,
hogy mely része volt ménesben, melyik fuvarban
s mennyit használtak lovaglásra.Bethlen
Gábor és I. Rákóczi György
majd Thököly Imre Habsburg
ellenes harcai során a Hernád- völgy
gyakran vált hadak felvonulási területévé,
elsősorban Kassa kulcsfontosságú erődített
városa miatt. A török ellenes felszabadító
háborúk időszakában a legtöbbet Halmaj
és a környező községek népe a katonák a
beszállásolásától, a hadsereg számára követelt
fuvartól és élelmiszerszállítmányoktól szenvedett.
Minden bizonnyal örömmel fogadták 1703-ban
Halmaj sokat sanyargatott
jobbágyai is II. Rákóczi Ferenc
kurucait és ott harcoltak a fejedelem
seregében. A nagy remények azonban az évek
során illúziókká váltak. A szabadságharc
utolsó esztendejében már egyre többen húzódtak
a katonaságtól, a lelkesedés alábbhagyott.
A gazdaságilag és katonailag összeomlott
szabadságharc számára a végpontot a fegyverletétel
jelentette.
5. A feudalizmus
alkonya
A
XVIII. század elejének hosszú,
véres háborús korszaka 1711-ben,
a szatmári békével lezárult. A népességet
és a gazdaságot nemcsak a háborúk pusztították,
hanem az 1711-ben dühöngő
pestisjárvány is, amely Abaúj
vármegye lakosságának jelentős részét kiirtotta.
A községek több mint 10%-a
lakatlanná vált. A háborús és járványos
évek pusztításai után a vármegye - hogy
felmérje megmaradt gazdasági erejét, életképességét
- összeíratta a pestisben elhalt 12
éven felüli lakosságot. A szikszói
járásból - amelybe ekkor Halmaj
is tartozott - ilyen adat nem maradt
fenn, de elképzelhetetlen, hogy csupán ez
az egy közigazgatási egység, mint egy sziget
maradt volna érintetlen a gyorsan terjedő
halálos betegségtől. Valószínűsíti a háborúk
s a járvány pusztításait az a négy évvel
később, 1715-ben készült
országos összeírás, amely számba veszi az
adózó lakosságot, így segítségével képet
rajzolhatunk a község XVIII.
század eleji helyzetéről. Az összeírást
végző Liptó megyei küldöttek
három adózó családfőt találtak
Halmajon, akik közül kettő
magyar és egy "tót" nemzetiségűnek
vallotta magát. Sem nemes ember, sem jobbágy
nem lakott ekkor a községben az összeírt
három családfő zsellérsorban élt. Az általuk
művelt szántóföld akkora terjedelmű volt,
hogy 46,5 köböl (3859-5115
liter) gabonával lehetett bevetni.
A szántóföldön kívül kilenc
kaszás (körülbelül 10800 négyszögöl)
rét után adóztak.
Halmaj határában - amely
ekkor átnyúlt a Hernádon
- szőlő művelés is folyt. A bor jó minőségére
utal, hogy 1772-ben már
34 olyan idegennek van dézsmás szőlője Halmajon
akik nem a községben laknak. Az extraneus
szőlőbirtoknak pedig csak ott volt értelme,
ahol értékes bort adó szőlő termett. A szőlőterület
másik részét hét helybeli örökös jobbágy,
három szabad költözésű jobbágy és hat zsellér
művelte, akik - az idegenekkel együtt -
a bor mennyisége után hegyvámot fizettek,
ami a termés nagyságától függetlenül megállapított
állandó hányad volt. Általában azoknak a
jobb módú jobbágyoknak volt dézsmás szőlőjük,
akik egész telket, mellé 11-30
holdas szántóföldet és 4-6 kaszás
rétet birtokoltak. Nevüket egy 1772-es
összeírás őrizte meg számunkra. Vozár
István, id. és ifj. Tóth
András, Tóth Jakab, Réti János ifj. Réti
István, Molnár János, Kis István, Szabó
János, Terebesi István, Virrasztó Kelemen,
Dol István, Kocsis András, Dornyai Mihály,
Majoros András.Mivel a szántóföldeken
a szikes talaj és a réteket gyakran elborító
víz nagy károkat okozott eléggé elterjedt
pénzkereseti lehetőségként kínálkozott a
hegyaljai és a szomszédos szőlőkben végzett
kézimunka és szekerezés.
A szőlőtáblák szélén kiterjedt gyümölcsöskerteket
gondoztak. A közeli Kassa
árumegállító joga, a még közelebb eső Szikszó
évi 4 országos vására,
Miskolc piacközpont szerepköre
meghatározó volt a környék kereskedelmi
forgalmára, a következő másfél évszázadban
az út - és vasútépítés irányát is megszabta.
A kereskedelmi forgalom elsősorban a hegyaljai
mezővárosok felé irányult, amelyek 1-4
óra járásnyira feküdtek
Halmajhoz és ahol mindent el tudtak
adni.
A Bársonyos patakon 1720-ban
már a földesúr malma őrölte a gabonát.
A malmot a községben birtokos Andrássyak
bérbe adták s a bérlő a bérlet fejében az
őrlemény mennyiségének a harmadát adta,
ami Halmajon 120
köböl gabonát jelentett. Ettől
nagyobb kapacitású malmok ebben az időben
csupán Felsődobszán, Bőcsön
és Csányban működtek.
Földművelési módja a XVIII.
század első felében fejlettnek számító háromnyomásos
rendszer volt. Gabonát, árpát és zabot termesztettek
vetésforgóban, a határ harmadik részét pedig
az aratás után felszántott ugarként legeltetésre
használták. A zabtermesztés a lótenyésztés
feltétele volt, amit az Andrássyak
erősen szorgalmaztak. 1873-ig
mind a szántóföldek, mind a rétek közös
használatúak voltak.A XVIII.
század első felében a természeti adottságok
következtében bőséges kender áztató helyek
voltak a környéken. Len - és kenderdézsmát
azonban a halmaji jobbágyok
nem adtak a földesúrnak, helyette lenből
és kenderből készült késztermékekkel adóztak.
Az 1846-os összeíráskor
viszont kenderföldet már nem találnak a
falu határában ezért elrendelik annak kihasítását.
Az 1773-as úrbérrendezés
előtt semmiféle írásos szerződés nem volt
a földesúr és a jobbágyok között. Így a
szolgáltatásokat - ami szekerezésből, kézimunkából
és évi tíz forint fizetéséből állott - szokásjog
alapján követelte a földesúr. Búzából, gabonából,
árpából, zabból és tökből kilencedet adtak,
a szabad emberek készpénzben 4-4
rhénes forinttal, ketten egy lúddal, 10-10
tojással, egy meszely vajjal tartoztak.
A marhás örökös jobbágyok hetenként három
napot dolgoztak az uraság földjén, a szabad
emberek évente 60 napot
gyalog és szekérrel, a házas zsellérek pedig
20 napot szolgáltak. Tűzi
- és épület-favágási, valamint makkoltatási
joga nem volt a jobbágyoknak.
Az 1773-as úrbérrendezés
előtt kilenc kérdőpontra kellett választ
adni a falu lakosai képviseletében az örökös
jobbágyok közül választott bírónak, Juhász
Jánosnak és Vozár István,
Réz János örökös jobbágyoknak,
valamint Szabó János és
Hegedűs János szabad költözésű
jobbágyoknak. Valamennyien írástudatlan
emberek voltak, a jegyzőkönyvet nevük mellé
tett kereszttel hitelesítették. A XVIII.
század vége felé a bírói tiszt már egyre
terhesebbé vált. A bíró feladatai közé tartozott
a földesúri szolgáltatások beszedése, az
uraság által kibocsátott rendtartás betartása,
a jobbágyok beosztása úrdolgára. Az 1770-es
években Halmajon bírói
tisztet betöltő Juhász János ugyan
a szabad költözésű jobbágyok közül került
ki, de telki állományát és jövedelmét tekintve
közelebb állt a zsellérekhez.A XVIII.
század folyamán országszerte egyre nagyobb
méreteket öltött a majorsági gazdálkodás,
vagyis a földesurak elvették jobbágyaiktól
saját használatukban levő földjüket és majorságaikhoz
csatolták. Ezeket a földeket továbbra is
a jobbágyok művelték saját szerszámaikkal,
haszonvételük viszont nem volt a föld után.
Az állam is növekvő igényekkel lépett fel
a parasztsággal szemben, adóbevételeinek
tetemes hányada az úrbéres földön élő jobbágyok
adózásából származott. A parasztság fizetőerejének
védelme érdekében az állam maximálni kényszerült
a jobbágyoktól követelhető földesúri szolgáltatásokat,
s az állami adózás alá eső jobbágyföldeket
meg kellett védeni a majorsági kisajátításoktól.
Ezért indította el Mária Terézia
az úrbéri szabályozást 1766-ban
a Dunántúlon, ami 1774-ben
fejeződött be országosan. Halmaj
urbáriuma 1773-ban készült
el. Ekkor már 14 örökös
jobbágy élt a községben, akik közül 8
egésztelkes és 6 családfő
féltelkes belsőségen és tartozékain gazdálkodott.
Kilenc szabad költözésű jobbágy és 11
házas zsellér családfő alkotta még a faluközösséget.
A szabadon költöző jobbágyok közül hatnak
volt egész és háromnak fél telke.
Az 1773-as úrbérrendezés
egy egész házhelyes gazdának két pozsonyi
mérő (egy hold) belső funduson
(telken) kívül 24 hold
szántó és 6 szekér szénát
adó rét kimérését rendelte el. A belső fundushoz
a házhely, annak udvara, csűrös és veteményes
kertje tartozott.A falu határában két
korcsma is állt, az egyik a Miskolc
- kassai út mellett, a másik a
község keleti részén. A jobbágyok itt árulhatták
boraikat Szent Mihály naptól
Szent György napig. Pálinkát
is főzhettek, de ezért évenként 2
forintot kellett fizetni.
Az urbárium szabályozta a földesúr által
megkívánható szolgáltatások, valamint a
készpénzfizetés mennyiségét és módját, amely
szerint minden egész házhelyes jobbágy két
marhával és szekérrel, szántás idején négy
marhával, boronával és ekével hetenként
egy napot az uraság földjén dolgozik napkeltétől
napnyugtáig. A nyári hónapokban beszámították
az utazás idejét is a munkaidőbe, novembertől
februárig azonban napkeltére már a földeken
kellett lenni a jobbágynak és onnan csak
napnyugta után távozhatott.
A roboton kívül az egész házhellyel rendelkező
gazdák esztendőnként két csirkét, két kappant,
tizenkét tojást és egy icce vajat adtak
a földesúrnak. Az uraság esküvője alkalmával
a konyhára valókkal tartoztak szolgálni.
A földesúr szabad akaratától függött, hogy
természetben kérte-e az élelmet vagy azt
megválthatta-e a jobbágy 48 krajcárért.
Annak ellenére, hogy a Mária Terézia
féle úrbéri rendelet a jobbágyok
által használt föld nagyságától kezdve a
földesúrnak nyújtott szolgáltatásokig aprólékosan
szabályozta a falu életét, mégis előfordult,
hogy a földesúr továbbra is elfoglalt úrbéres
területeket, amelyeket majorságához csatolt.
Ezért vált szükségessé 1836-ban törvényben
kimondani, hogy "a jobbágyok úrbéri
illetősége soha meg nem fogyasztathatik,
s az egyszer úrbéri szolgálatok teljesítése
mellett úrbéri elbánás alá bocsátott földeket
vissza nem lehet venni."
Halmaj lakosai túlnyomórészt
római katolikusok voltak,
de templomukat csak 1800-ban
kezdték építeni, Andrássy István
földesúr költségén. Egy év múlva
már állt az egyhajós épület, tornyában három
haranggal. A templomban tágas orgonakarzat
és szentélykupola épült, tornyán a kapu
felett fűzérdíszes ablak látható. A templomhoz
sekrestyét nem építettek. Copf oltárképét,
amelyen Szent István felajánlja
Magyarországot, Bécsben
festették. Halmaj egyébként
1938-ig Aszaló leányegyháza,
a pap is innen járt ki a községbe.
Református imaháza már
a XVIII. század elején
is volt, azt 1709-ben a
hívek építették az akkori földesúr Andrássy
György engedélyével. Bár az imaházra
1766-ban tornyot is építettek, református
vallásgyakorlat a XVIII.
század végén csak rendszertelenül volt benne,
amikor a lelkipásztor már faluból ide is
ellátogatott. 1769-ben 449,
1804-ben 502, 1826-ban
424, 1835-ben 459 lakója volt Halmajnak.
A XIX. század eleji népességcsökkenést
nagy mértékben befolyásolta a községeket
1813-ban romba döntő árvíz.
Így írja ezt le Edelényi István
halmaji tanító az egri
érsekhez intézett panaszlevelében,
1813 szeptemberében: "mivel
Excelentiádnak ezen iskolát (melyet ennek
előtte a kálvinisták kormányoztak, tanítottak)
legelőszőr Gróff Andrássy István
Eöexcelentiája írása által is állandóvá
méltóztatott tenni, …mindazonáltal ezen
(1813. évi ) augusztus 26-ba
éjszaka érkezett hallatlan nagy árvíz, mely
tsak egy házat sem hagyott veszedelem nélkül
úgyannyira, hogy sem magoknak, sem marhajoknak
akiknek valami még megmaradt, eleségek nintsen,
egész helység a külső helységekbül küldött,
vagy önkint való alamisnával él… Ami kevés
életkém volt, a víz a kertemben beiszapolta,
némely részben haszonvehetetlenné tette,
melynek egész summája sem sok volt. A szénámat
a rétrül egy szálig elvitte, házam mellett
levő kert sövényeit elszaggatta, méhecskéimet
béfolytotta elvitte. Minden kert veteménytül
- beiszapolván - megfosztott. Egy lovam
a vízbe fúlt. 36 esztendős
nőtlen fiam, aki öregségemben kenyeret keresett
a vízbe fúlt, e is temetetett. Már nints,
aki rajtam segítene…"
Iskolájáról bővebb adatunk 1829-ből
van, amikor az egyházlátogatási jegyzőkönyv
tudósít, arról hogy az iskolaépület a Paksy
Pál jobbágytól kibecsültetett parasztházból
alakították át. Az egyúttal kántori tisztet
is betöltő iskolamester, Manzel
János csak elemi iskolát végzett.
Ebben az időben a 6-12 éves
korú gyerekek száma Halmajban 63
volt, de közülük mindössze 27
járt iskolába: 20
fiú és 7 lány.
6. Kapitalizmus
útján
A kapitalista viszonyok létrejötte hosszú
történelmi folyamat, amelynek előfeltételei
már az 1830-as években
kialakulóban voltak az 1848-as
forradalom a feudális viszonyok felszámolásával
jogilag hozzájárult a földbirtok szabad
forgalmához, a munkaerő felszabadításához,
megteremtette a jogi kereteket a szabad
versenyen alapuló piaci lehetőségekhez az
ipari forradalom kibontakozásához.
A halmaji emberek életkörülményeit
legalapvetőbben és egészen az 1945-ös
földosztásig az 1848-as
jobbágyfelszabadítás nyomán kialakuló agrárviszonyok
határozták meg. A jobbágy felszabadítás
törvénybe iktatása után még hosszú időnek
kellett eltelnie a volt jobbágyok gazdasági
kötöttségeinek tényleges felszámolásáig.
A feudális szolgáltatásokat több helyütt
továbbra is teljesítették, amit bizonyít,
hogy a tagosítási per során a községi bíró
és a jegyző igazolják, hogy az úrbéresek
1848. május 1.-től 1869. május 13-ig
még tettek úrbéri szolgáltatásokat, mert
hajtották őket. Egy évre még a dézsmát is
megadták, ami két köböl gabonát, hat véka
árpát és tizenkettő kéve zsúpot jelentett.
A jobbágy-felszabadító törvény értelmében
a majorsági jobbágyok csupán személyükben
szabadultak fel, az általuk használt föld
nem lett a tulajdonuk. A jobbágyok tájékozatlanságát
használta ki a földesúr, amikor a szolgáltatásokat
beszüntető jobbágyokkal szemben azzal lépett
fel 1852-ben, hogyha az
elmaradt ötévi szolgálatot pótlólag nem
teljesítik vagy nem váltják meg, elvesztik
jogukat a föld további szabad használatához.
27 éven áttartó pereskedés
indult 1846-ban, a községben
birtokos Andrássy György gróf és
Halmaj telkes jobbágyi
és zsellérei között a határ tagosítása iránt.
A pert Andrási gróf indította
1846. április 14-én az
úriszék előtt, amelynek ítéletét Abaúj
vármegye törvényszéke 1847.
június 26-án felülvizsgálta, majd
felküldte a Magyar Királyi Helytartótanácshoz,
ahonnan az igazságügy-minisztériumba, majd
a bécsi Legfőbb Úrbéri Törvényszék
elé került, innen a Cs. Kir. volt
Úrbéri Törvényszékhez küldték.
Közben eltelt 7 év. Az
1846-ban indított per célja
a jobbágyok telki állományának egységesítése,
az osztályba sorolt szántóföldek, a korábban
közösen használt legelők elkülönítése a
telkes gazdák, zsellérek, a jegyző és a
tanító között. Újból meghatározták ekkor
a teljesítendő szolgáltatásokat.Mivel a
tagosításkor az eredetileg használt határból
az úri szántóföldek nem teltek ki, terjeszkedni
kellett Kázsmárk felé a
Felső hosszú dűlőt ekkor
kezdték művelés alá venni.
Alig zárult le a tagosítási per első szakasza,
megszületett a jobbágyfelszabadítás törvénye,
amely merőben új helyzetet teremtett. A
pereskedés tárgya egykor annak az öt
jobbágynak és 24 zsellérnek
a felszabadítás utáni földjárandósága, akiket
az 1813. évi árvíz után
- az uradalom szerint - majorsági földre
telepítettek le. Csakhogy a jobbágyfelszabadítás
előtt ezek a jobbágyok és zsellérek is az
úrbéresekkel egyenlő szolgálatokat teljesítettek
és egyenlőképen adóztak, ezért nem tartják
jogosnak, hogy az uradalom a jobbágyfelszabadítási
törvény után majorságinak mondja őket, hiszen
így minden földjárandóságuktól elesnek.
A per befejezése elhúzódott, mert az időközben,
1853-ban kiadott úrbéri
pátens elveihez kellett igazítani az ítéletet.
Ezért az egész per anyagát visszaküldték
a kérdéses telkek eredetének további bizonyítása
végett.
Az első ítélet 1862-ben születik
meg amely kimondja, hogy Halmajon
15 egész úrbéri telek található,
a zsellérségek száma 44.
A bizonyítási eljárás során kirendelt küldöttség
megállapította, hogy az extraurbariálisok
bel- és külilletőségei mindenütt az úrbéri
földek sorában vannak és korábbi szolgáltatásaik
alapján őket is úrbéreseknek nyilvánították.
1863-ban, a tagosítási
per elkészülte után a per új szakasza kezdődött.
A tervezetet a község hátrányosnak találta,
mert a volt úrbéreseknek kiosztott szántóföldet
keresztülszeli a Kassa
- pesti országút a Kázsmárki patak, amely
esős időben elönti a környéket. A kanyargós
Bársonyos a vasút töltése,
a Kázsmárk - halmaji út
az egész tagot keleti és déli irányban kettészeli,
de itt terülnek el a Bársonyos
árok déli oldalán levő kanyarulatok, amelyekhez
hozzáférni sem lehetett.
Az ítélet nyomán a határt felosztó tagosításra
csak 1873-ban a per megindítása
után 27 évvel került sor.
A falu birtokosa ekkor már Andrássy
Dénes gróf. Birtoka V alakban
vette körül a falut a volt úrbéresek szántóföldjén
ment át a vasút, legelőjük csak a Kis
Szög éles kanyarjánál érintkezett
a Bársonyossal, ahol magas
a part és nehéz az itatás. Az úriszéki osztályozás
így minősíti ezt a területet: "a Korcsma
szögi és a Temető környéki
legelők szép és jó fekvésűek, de székes
(erdős) voltuk miatt nem jó használatúak,
csak gyakori esőzések tehetik használhatóvá."Andrássy
gróf legelőjének minősítése: "
A Királyhíd közi legelő
mély, láposabb, száraz időben használható,
a Hernád gyakran elönti.
A Kertaljai gyep (a falu alatt) a halmaji
legelők között a legjobb, mindenkor
használható."
Az ítélet szerint Halmaj minden
úrbéresét minden telek után 8
hold legelő illeti meg, vagyis 15
úrbéri telek után 120 hold.
44 hold jár a római katolikus
lelkész és a tanító számára, a református
lelkész egy 1 telek
után 10 hold legelőt kap.
Bár a község lakói a szükségletekhez képest
kevésnek tartják a legelőt, megnyugszanak
az ítéletben.
A XIX.század utolsó harmadában
Halmajon a legfontosabb
mezőgazdasági ág a marhatenyésztés. Ezért
nyugtalanította a gazdákat a közös legelő
területének csökkenése az által, hogy az
uradalom azt részint rétté, részint szántófölddé
alakította. A Kertaljából 30 holdat,
a Király hídja közöttiből
3 holdat, a Szállás
mellékéből 6 holdat rétté
alakítottak, a csűr melletti táblához a
közlegelőből 6 holdat csatoltak és a vasút
is a legelőn ment keresztül. Régen a legeltetés
nemcsak a legelőnek nyilvánított részeken
illette meg a telkeseket, hanem a majorsági
bírtok közötti úgynevezett székes helyeken
és egyéb sovány területeken is. A tagosítás
során a temető nagyobbítására és faiskolának
1-1 holdnyi területet adott
a földesúr.
A több mint negyedszázados per
során keletkezett térképek, földkönyvek,
földek osztályba sorolási iratai igen becses
forrásai a falu történetének. Nyomon követhetjük
segítségükkel a község terjeszkedését, az
új építkezéseket, tulajdonosokat, folyószabályozásokat,
vasútépítést. A dűlőnevek egy-egy terület
természeti adottságairól, a jellemző határhasználatról,
az ott szokásos termelvények milyenségéről
mesélnek.
Így 1865-ben készült halmaji
térképről a következő kép tárul
elénk: a község déli részén épült kastélyt
4284 négyszögöles kert,
3420 négyszögöles füzes
övezi, ettől délkeletre 16000
négyszögöles szilvás és gyümölcsöskert terül
el. A római katolikus templomtól ÉNy-ra
22 holdas majorság, a Kázsmárki
patak és a Bársonyos
összefolyása közötti öbölben 3
holdas csűrkert. A Kázsmárki patak
kanyarulatában állt a Bacsólak
(juhászház) egy holdas telken a kondás a
falu legszélső házában lakott, szintén egy
holdas belsőségen. A falu két iparosa közül
az egyiknek, a kovácsnak a háza a lakott
helyektől távol, a község északi részén,
a Korcsma rétnek nevezett uradalmi kaszáló
és a korcsma mellett épült fel. Nevét is
ismerjük 1825-ből, amikor
a községi híd építésének költségéről nyújt
kimutatást. Darvas Antalnak
hívták.A Bársonyoson bérbe
adott uradalmi vízimalom működött, nem messze
tőle állt a molnár háza.Még egy u.n. kiskorcsma
is volt, túl a Hernádon,
a baksi kukoricás és a
szőlőskertek között.
A bársonyos két partját
- a kenderföldek és a szilvás kivételével
- nyárfasorok és füzesek szegélyezték. A
Hernád jobb partját széles
sávban kísérték a füzes ligetek, mellettük
kiterjedt tölgyes erdő. A DNy-i
területeket 1845-ben
lecsapolták és 53 holdnyi
erdőt kiirtottak. Így 1860-ban
már csak 26 holdnyi erdőfolt
és 4 holdnyi nyárfás terület
található Halmaj határában.
A jobbágyok panaszolják 1846-ban,
hogy a Bársonyos lecsapolt
DNy-i kanyarulatai tökéletesen
még nem iszapolódtak be, esőzések és hóolvadás
alkalmával a víz megáll bennük. A régi meder
torkolatánál a szilvástól nyugatra a kukoricaföldeken
áradás idején kicsap a víz. 1860-61-ben
szabályozták a Kázsmárki- patakot
és a Bársonyos további
szakaszát, amelynek a falun átfolyó kanyargós,
több ágra szakadó medrét egy ágba terelték,
meghagyták viszont a községtől északra eső
Kis Szögnél, Középső Szögnél és
a Korcsma Szögnél helyenként
330°-os kanyarulatait.
Levezették a vizet a Király hídja
a Kertaljai gyep és a Tölgyesnek,
Karjasnak, Nagyerdőnek nevezett
déli részekről egy csatornával, amely megye
árka néven szerepel a térképen. Az egykor
erekkel sűrűn szabdalt terület a tagosításkor
uradalmi kaszáló lett.
A község határától ÉNy-ra érinti
a szántóföldeket a Miskolcról Kassára
vezető országút, a Szikszó irányába
haladó út párhuzamosan a Bársonyossal kettéosztja
a régi és az új települést. 1845-ben
még két temetőt tüntet fel a térkép: a község
ÉNy-i részén, a Kázsmárki-pataktól
nyugatra, a temető környéke dűlőben volt
az egyik, a szikszói út
mentén a másik. Húsz év múlva ez utóbbi
már nincs meg, viszont a temető környéke
dűlőben levő római katolikus temetkező
hely bővült, és mellette létesítették az
iskolakertnek nevezett faiskolát azzal a
céllal, hogy a falu lakói megismerjék az
újabb művelési módokat. A Szilvás
mellett, a Bársonyos jobb
partján ekkor kezdtek temetkezni az izraeliták.
Az építkezéseknél oly fontos vályogvető
hely a Kázsmárki - patak
bal partján, az új sor déli házainál és
a házsor elején, valamint a római katolikus
templomtól nyugatra helyezkedett el.
A feudális viszonyok megszűnte a tagosítás
befejezése 1873 után lehetővé
vált az 1200 kat. holdat
valamivel meghaladó uradalom termelésének
modernizálása a művelési viszonyok, a gazdaság
felszereltségének, eszközeinek átalakítása.
Megteremtődtek a feltételei a bérmunkával
dolgoztató nagyüzem kialakításának. Az uradalmat
a grófi család bérbe adta. 1897-ben
Szűcs József 1925-ben Szűcs Ede halmaji
és Szomjas János budapesti
bérlő kezén van a bírtok. A tőkésbérleti
díj lehetővé tette a gazdaság felszereltségének
modernizálását, mezőgazdasági bérmunkások
alkalmazását. 1897-ben 28
cselédet foglalkoztatott az uradalom.
A tőkés fejlődés legfontosabb mutatója a
gazdaság gépesítettségi foka. Az egyik legnehezebb
mezőgazdasági munkát, a cséplést igyekeztek
elsősorban gépesíteni. 1897-ben
a halmaji uradalomban már
gőzgépet alkalmaznak, de a felszereltséghez
tartozott még négy vetőgép, 26
lóvontatású eke, nyolc borona öt henger,
valamint magtisztításra és osztályozásra
használatos triőr.A szántóterület nagyságában
a századfordulóig lényegében nem történt
változás. A 687 katesztrális
holdnyi szántó viszont 1925-re
- ekkor már Széchenyi Aladár az
új tulajdonos - 1014 holdra
növekedett a kert, rét és legelő rovására.
1897-ben még kimutatható
9 hold erdő, 1925-ben
már nem. A XVIII.
végén még jó minőségű bort adó szőlőterület
1897-ben már nem szerepel
a bírtok statisztikában. Az 1880-as évek
közepének filoxérajárványa pusztította ki
a szőlőket és ellentétben a Miskolci
és hegyaljai területekkel - nem
telepítették újra.Az állattenyésztés egészen
a XX. század elejéig fontos
jövedelmi forrása volt a halmaji
embereknek. Az Andrássyak
birtokaik nagy részén szorgalmazták a lótenyésztést,
amely az igásállatokon kívül a versenylovakra
is vonatkozott. A halmaji
uradalomban 1897-ben 80 ló, 306
sertés, 110 szarvasmarha és 600
juh képezte az állatállományt.
A juhtenyésztésnek azért is volt különös
jelentősége, mert egyrészt takarmányozása
nem jelentett különösebb gondot, másrészt
gyapja által olyankor biztosított tulajdonosának
jövedelmet, amikor a mezőgazdaság egyéb
ágaiban a terméseredmények még bizonytalanok
voltak.
A halmaji uradalom birtokosa
1925-ben gróf Széchenyi Aladár,
aki elődeihez hasonlóan nem lakott Halmajon.
Birtokai voltak még Bekecsen, Görgetegen
(itt lakott), Megyaszón, Monokon
(ez a bírtok volt a legnagyobb, 3910
kh.), Szerencsen
és Taktaszadán. A görgetegi
bírtok kivételével valamennyi haszonbérben
működött.A termelés fellendülésének alapvető
feltétele az infrastruktúra kérdése volt
utak, vasúthálózat, posta nélkül ugyanis
lehetetlen lett volna bekapcsolódni a modern
kereskedelembe, a megtermelt áruknak piacot,
a gazdaságnak megfelelő felszerelést biztosítani.
A nagy vasútépítkezések - amelyek Halmaj
környékén az 1850-es évek
végén zajlottak - a jobbágyfelszabadítás
után nincstelenné váló embereknek biztosítottak
megélhetési forrást. A községben akkoriban
birtokos Andrássy György
angliai utazásai során tanulmányozta, többek
között - a vasúti közlekedés megteremtésének
feltételeit. Nem véletlen tehát, hogy a
tiszavidéki vasút Pest
- Miskolc - kassai fővonala áthaladt
halmaji birtokán és ott állomás is épült.
A vasutat, amely Ongától Kassáig végig a
Hernád jobb oldalán haladt,
1860. augusztus 14-én helyezték
üzembe. Postahivatalt 1883-ban kapott a
község, a századfordulón távírdával, az
1930-as évek elején távbeszélővel
szerelték fel.Az egyházi schematizmusok
pontos képet adnak egy-egy település lélekszámáról,
mert nemcsak az adózó családfőket, hanem
valamennyi lakost számba vesznek. E források
majd később a hivatalos népszámlálások alapján
Halmaj lakosságának alakulása
az alábbi képet mutatja:
1845: 482, 1860:
489, 1869: 504,
1875: 462, 1885:
665, 1890: 507, 1900:
540, 1910: 633, 1930:
738, 1936: 911,1941:
989, (2000: 1820)
A kor egészségügy viszonyai, elemi csapásai,
a megélhetési lehetőségek mindenkor erősen
befolyásolták a népességszámot. 1848-tól
1869-ig lassan, de egyenletesen
emelkedik a lakosság száma, ami a hetvenes
évek kolerajárványának hatására esik vissza
ismét. A járványt követő években magához
térő község fejlődésének legdinamikusabb
szakaszát élte az 1890-es
évekig. Ekkor viszont öt év alatt 158
fővel csökkent a lakosság, amit
a nagyarányú kivándorlási hullám idézett
elő. A századfordulót követő években nagyobb
arányú telepítés indult meg, amelynek eredménye
nemcsak a lakosság számában nyilvánult meg,
hanem a faluképen ma is magán viseli nyomait.
Típusterve alapján ekkor épültek azok a
tornácos, sugaras fa oromzatukon 1903-as
évszámot viselő parasztházak, amelyek
ma is láthatók.A település képe magán viselte
lakóinak társadalmi tagozódását. A falu
legősibb magját a templom köré félkörívben
épült házak képezik az egykori uradalmi
épületcsoporttal, amelyben ma művelődési
ház, könyvtár kapott helyet. Újabb építésű,
de még mindig a jobbágyfalu időszakában
alakult a mai Kossuth utca
vonala, ahol a volt jobbágy - és zsellérlakókat
a mesteremberek váltották fel, innen ered
egykori Mester sor elnevezése.
A Dózsa György utca házai
1920 és 1930 között
épültek és jellemzően Új sor
volt az utca neve. A mai Széchenyi
utca (régi nevén Proletár )
cselédlakások sorából állt. Egy-egy cselédházban
4-5 lakást alakítottak
ki, ami lakásonként egy 4X5 méteres
szobából és egy éléskamrából állt. Közösen
használták a pitvart és a konyhát. A lakások
berendezése többnyire karos ládából, komódból
és dikóból ált. A cselédeknek saját földjük
nem volt, de kommencióba kaptak 1200
négyszögöl kukoricaföldet és 200
négyszögöl kertet; még mellé külön
vállalhattak kisbérletet, ahol a bérlő kívánsága
szerint gabonát, kukoricát, dohányt vagy
répát termesztettek. A cselédek sem alkottak
egységes réteget, különbséget jelentett,
hogy havibéresek, kommenciósok vagy ezen
felül még kisbérlők is voltak - e. A havibéres
felnőtt cseléd 30-50 pengőt,
a gyermek 10-20 pengőt
kapott bér fejében. A kommenciósok járandósága
egy évre 16q vegyes termény
20q szén 30q
fa és 20 pengő. Ezen felül még egy tehén
és egy anyakoca tartásra volt lehetőség.
Ezek a cselédek nem fizettek pásztorbért
a legeltetésért.
Korszakunk végén 1941-ben
a lakosság 79%-a élt a
mezőgazdaságból, 7%-ot
az ipar foglalkoztatott (túlnyomó részük
önálló iparos volt), az építőiparban talált
megélhetést 1%-uk a közlekedésben
6%, a kereskedelemben 4%,
szolgáltatásban 1% és közszolgálati
alkalmazott volt Halmaj lakóinak
2%-a.
A mezőgazdaság tehát a kapitalista korszak
lezárulásakor is meghatározó volt a lakosság
megélhetése szempontjából. Az önállóan gazdálkodók
többségének 0-10 holdas
birtoka volt, vagyis voltak olyan parasztemberek
is, akiknek egy holdnál kevesebb föld jövedelméből
kellett eltartani családjukat. Mindössze
hárman voltak, akik 50
holdnál nagyobb területet műveltek.
Halmaj iskolája 1868-ig
római katolikus felekezetű elemi,
1868-tól elemi népiskolaként
működött. Míg 1829-ben
egy parasztházból átalakított osztályteremben
folyt a tanítás, egy 1852-ben készült
iskola-összeírás arról tudósít, hogy az
új iskola felépítéséhez Andrássy
György gróf adta a telket és az
építési anyagot, pénzért. A község lakosai
építették fel, de 1852-ben már falai repedezettek,
tetőzete rossz. Padjai rozogák, nincs falitáblája,
sem a tanítónak széke s asztala. A tanító
az iskolában lakott egy szobában. A tanítás
heti 20 órában folyt, amelyet
a 60 tanköteles korú gyerekből
télen 43-an, nyáron 30-an
látogattak, akik hittant és erkölcstant,
bibliai történeteket, katolikus szertartást,
számtant, olvasást és írást tanultak. A
tanító egyúttal kántor is volt, és ezen
felül a jegyzői hivatalt is ő látta el.
Az uraságnál ellenőrködött, aki ezen felül
más megbízatásokkal is ellátta. Ezek után
elgondolhatjuk, mennyi ideje maradt a tanulókkal
való foglalkozásra. Az összesített hivatalokért
1/6 hold belső telek, 4
hold szántó, 3 hold rét,
30 iskolás után évi 12
forint, párbér és 3
szekér széna illette meg. 1887-ben
Gáspár János, 1901-ben Mihályi László a
tanító, akik egyedül látják el az 1-6.
osztályok tanítását és a 12-15
éves, tovább nem tanuló gyerekek
számára a továbbképző oktatást.1929-ben
már két tanítója van az iskolának,
Nyvelt Gyula és felesége,
így megosztható az 1-2.
és a 3-6. osztályok tanítása.
Ekkor már két épületben, két tanteremben
tudják elhelyezni az egyre növekvő számú
tanulóifjúságot. Míg 1885-ben 50,
1937-ben már 122, 1942-ben
144 gyerek oktatásáról kell gondoskodni
a pedagógusoknak, akik a tanításon kívül
mesedélutánokat is tartanak. Igazi lámpásai
voltak ők a falu szellemi életének. Iskolán
kívüli népművelő, és közművelődési előadásokat
tartottak az iskolában és a községben énekkart
vezettek, műkedvelő előadásokat rendeztek,
de ők voltak a vezetői a Katolikus Ifjúsági
Egyesületnek is, amelynek 1930-ban
58 tagja volt. A tanító házaspár
szervező munkája nyomán 1932-ben
Katolikus Dalkör alakult 27
taggal. A községben működő különféle egyházi
egyesületek és az Actio Catholica
vezetésében is tevékenyen közreműködtek.
7. A második
világháború utáni korszak
Az utolsó német csapatok 1944. december
13-án hagyták el Halmajt. A II.
Világháború befejezése
az 1050 lakosú község életében
gyökeres fordulatot hozott. A nagybirtokrendszert
felszámoló 1945-ös földreformtörvény
820 földdel nem rendelkező
embert talált Halmajon, vagyis
a lakosság 78%-ának egyáltalán
nem volt megművelhető földterülete, de a
gazdasággal rendelkezők 46,6%-ának
is csak 1-5 katasztrális
holdja volt. Halmaj lakosságának
ekkor 62,4%-a élt a mezőgazdaságból
és mindössze 9,9%-a valamilyen
iparból.A 200 lakóházból
és 46 egyéb épületből álló
községben a háború hadműveletei során 52
megsérült, de ezeket 4 év
alatt majdnem teljes egészében helyreállították
és ez idő alatt még 5 új
házat is építettek. A háború előtt - általában
pince nélkül - épült házak több mint 2/3-a
vályog, a szobák 90%-a
vert föld. Többnyire egyszobás
lakásokat építettek a községben: nyolc olyan
lakóház volt, amelyikben 3 szobánál
többet alakítottak ki.
1950 a községi tanács megalakulása
és 1966 a közigazgatási
körzetesítés között eltelt 16
év mérsékelt fejlődést hozott a község életében.
A háborús megrázkódtatás kábulatából magához
térő lakosság a földosztás első öröme után
egyéni kisparcelláin nehezen tudott megélni,
a munkaképes lakosság 50%-a
Miskolcon és a környék
nagyobb településein kapott munkát. A beszolgáltatási
kötelezettség nagy terhet rótt a gazdálkodókra,
akik az adót is csak rendszertelenül tudták
fizetni. A község tönkrement, útjainak,
hídjainak kijavítására a tanácsnak nem volt
pénze, hiszen egész évi költségvetési kerete
- 1953-ban - mindössze
500 forint és volt időszak,
amikor a községi alkalmazottak bérének kifizetése
is gondot okozott.Nagyobb arányú társadalmi
munkára lett volna szükség, bár a helyi
DISZ-szervezet a kultúrház
helyreállításában tevékenyen közreműködött.
A helyzet lassan konszolidálódott és 1953
decemberében a kastély helyreállítására
- amelyben ekkor a művelődési ház, az orvosi
rendelő és a tanácsháza működött - 21000
forintot biztosított az állam. A művelődési
ház ekkor kapott először rádiót és lemezjátszót,
amely egyúttal a község összes szórakozási
lehetőségét is jelentette.
Az államosított iskola 4
tantermében - amely több épületben kapott
helyet - 179 gyerek tanult,
öt tanulócsoportban.Nagyobb léptékű fejlődésre
az 1966. október 1.-én
létrejött közigazgatási körzetesítés adott
lehetőséget, amikor Halmaj
körzetéhez csatolták a 3695 főnyi
lakosság gyarapodást jelentő Kiskinizs,
Hernádkércs, Nagykinizs és Szentistvánbaksa
községeket. A körzetből ez utóbbi három
település 1973. április 15-én
kivált s közös tanácsot alakított, Halmaj
körzetéhez csatolták viszont Csobádot,
Léhet, Kázsmárkot és Rásonysápberencset.
Az 1966-os körzetesítés
lehetővé tette az intézményhálózat bővítését.
Három tantermes iskola épült, amely 1970-ben
további két tanteremmel bővült és egy óvoda
kialakítására is sor kerülhetett, amely
már közel hetven gyerek ellátását is biztosítja.
Az iskola vonzáskörzetének növekedése újabb
négy tantermes iskola építését tette szükségessé
1977-ben. A nők munkába
állásával meg kellett oldani a gyerekek
napközis foglalkoztatását, amely öt csoportban
folyt. 1971-ben orvosi
rendelő épült és két szolgálati lakásban
tudják elhelyezni az egészségügyi dolgozókat.
A község vezetői hiszik és vallják, hogy
szakemberek letelepítése nélkül egy terület
fejlesztése irreális állom csupán, ezért
arra törekszenek, hogy szolgálati és tanácsi
bérlakások építésével Halmajhoz
kössék a fiatal szakembereket. Az ifjúság
sportolási lehetőségeit biztosítja az új
futballpálya és sportöltöző megépítése.A
tanács községfejlesztő politikájának és
az itt élő emberek szorgos munkájának köszönhetően
nőtt az életszínvonal. Az, hogy az emberek
szívesen telepedtek itt le más vidékről
is és hogy a helyben lakók is egyre igényesebbek
lettek, mutatja az 1970-es
évek elejétől kialakult hat új utcasor,
amelyen több mint 150 új
lakóház épült fel.
8. Utolsó
húsz év
A lakosság ellátását javította az 1976-ban
a korábbi vegyesbolt helyett épült ABC
áruház és a Bársonyos bisztró.
A település természeti adottságai miatt
egészséges ivóvíz nem volt a községben ezért
1984-ben egy 224
méteres mélyfúrású kutat létesítettek,
amely a későbbi fejlesztések során egy újabb
fúrt kúttal a vezetékes ivóvíz ellátást
is megoldotta, annyira, hogy napjainkban
„exportra” is jut belőle. Ma Aszaló
is halmaji vizet
iszik. Termelő szövetkezete 1960-ban
alakult Aranykalász néven,
majd 1970-ben egyesült
Kiskinizs, Csobád, Kázsmárk és Rásonysápberencs
mezőgazdasági szövetkezeteivel. Az 1979-ig
kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezet
összes földterületének 55%-a kötött
agyag 28%-a Hernád menti
öntés 11%-a réti agyag,
sűrűn szikfoltokkal borítva 6%-a
pedig a mezőségi középkötött talajtípushoz
sorolható. Gazdálkodásának fő ágazatai:
a növénytermesztés és állattenyésztés, ezeken
belül is elsősorban a búza, kukorica, napraforgó;
a nagy létszámú állatállomány számára szálastakarmány
- termesztés, valamint a szarvasmarha-tenyésztés,
amelynek Halmajon nagy
hagyományai vannak. 1981-től
a növénytermesztésen és állattenyésztésen
kívül iskolaszereket is gyártanak. 1983-tól
a Taurus gumigyár
gazdasági társulásban is részt vesznek.
A melléküzemági tevékenység beindításával
a női munkaerő foglalkoztatása és a pénzügyi
helyzet stabilizálásának igénye vezette
a TSZ vezetőit. 1985-től
1992-ig a szarvasmarha állomány
csökkent, de a növénytermesztés sikeresen
tartotta a frontot. Ekkor még az ipari termelés
kb. 20%-ot tett ki. 1992-ben
az Aranykalász Termelő Szövetkezet
Agráripari Szövetkezetté alakult
át, és jelentős átszervezésen esett át,
valamint módosította – és mint az idő igazolta,
helyesen – gazdasági stratégiáját. Az állattenyésztés
lett a fő vonal, és ennek rendelődött alá
a növénytermesztés, az ipari termelés aránya
pedig kb. 5%-ra csökkent.
A növénytermesztésen mellett ma (2009)
is sikeresnek mondható a szarvasmarha ágazat,
mely napi 6-8000 liter tejet
termel, van 200 szülős Charolais
húsmarha állomány, valamint nyúl ágazat,
mely 600 anyával üzemel
és évente kb. 35 000 -
2,6 kg-os vágónyulat szolgáltat
főleg exportra. Jelentős még a mangalica
sertések(szőke, vörös, fecskehasú) 1000-es
nagyságú állománya, mely igen keresett
exportcikk, különösen, mert a hagyományos
módon való tartásával biológiai értelemben
sok pozitívummal rendelkezik. Ipari termelésben
festékipari termékek, és iskolaszerek szerepelnek,
de volumenében nem jelentős mértékben. 2001
január 16-tól részvénytársasággá
alakult az Agráripari Szövetkezet,
mai neve HAGISZ Mezőgazdasági Zrt.
Ma kis számban található jónéhány őshonos
magyar fajta állat is a HAGISZ
telepein, bár ezek ma még inkább turisztikai,
mintsem tenyésztési célokat szolgálnak.
Ezek: bivaly, ló (mezőhegyesi, gidrán, nóniusz,
magyar félvér), magyar szürke szarvasmarha,
racka, komondor, kuvasz, puli, pumi, mudi.
9.
Halmaj ma(2009)
Abaúj sok elnéptelenedő,
sorvadó községével ellentétben Halmajra
napjainkra a dinamikus fejlődés
jellemző, szaporodnak és erősödnek a vállalkozások,
lakói jól érzik magukat az immáron teljessé
vált infrastrukturális környezetben. Ma
a Halmajra látogató, mindenütt
aszfaltozott utat talál, a lakások kb.90%-ában
egészséges vezetékes vizet, mely mentes
minden káros összetevőtől, szennyvíz elvezetést,
tisztítóművel, gázfűtést, telefont, jó minőségű
kábeltévés hálózatot, mely nemcsak a kb.
40 tv csatornát de az Internetet is eljuttatja
minden házba.
Ma a Halmajra látogató
szép középületeket, új és felújított templomokat,
villamos vontatású vasutat, és a falu mellett
elfutó Miskolc-Kassa gyorsforgalmi
utat találja. Ha pedig az emberekbe
néz, bizakodást, lendületet, munka- és tanulási
kedvet talál. Ha intézményeit nézi, jó iskolát
és egészségügyi ellátást, élénk és sikeres
sportéletet talál, előre tekintő és bátor
polgármestert és képviselőtestületet, szakszerű
köztisztviselői kart, kik szolgálják a falut,
ahogy esküjük és becsületük kívánja.
Összességében olyan embereket kik
megbecsülve a múltat, az elődök nehéz, áldozatos
munkáját, bizakodva tekintenek a jövőbe.
|